Sport

Jégkorong: Nehezen, de bajnokok az ifik

A negyedik mérkőzés döntött az ifjúsági jégkorong bajnokság első helyéről, melyet a SAPA Fehérvár AV 19 csapata nyert meg nagy küzdelemben.

54. percig nem volt döntés, és már többen a hosszabbításra készültek, csupán Arany Máté gondolta másképp. A fehérváriak bekkje eddig minden meccsen betalált, és hű maradt önmagához ezen a sorsdöntő összecsapáson is. Előtte akármennyire is szerettek volna egymástól elszakadni a csapatok, nem ment. Előbb a SAPA vezetett, majd jött a menetrendszerinti csíki egyenlítés. Pedig már a 2. percben Onodi Ottó Ákos ketrecében táncolt a pakk, amelyet Füri Martin jutatott a gólvonal mögé. Öt perc múlva Silló Arnold szépített, majd ismét jött a kék-fehérek találata, Pillók Martin révén. Ezt egalizálta Bors Huba Ferenc.

Igaz nem sokáig tartott a HSC öröme, mert Dósa Krisztián is feliratkozott a góllövők közé a 48. percben. Ezúttal a volánosok kesereghettek egy perc elteltével, mert Bors duplája az újabb egyenlítést jelentette. És, ekkor érkeztünk el az 54. perchez, amikor Arany gólja – a szó szoros értelmében aranygólt, és a bajnoki cím megszerzését jelentette a kék-fehérek számára.

ISK-HSC Csíkszereda –SAPA Fehérvár AV 19 3-4 (2-2, 0-0, 1-2)

Gólok: Füri, Pillók, Dósa K., Arany illetve Bors 2, Silló

A három győzelemig tartó párharcot a SAPA Fehérvár AV 19 nyerte 3-1-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik