Belföld

Majdnem kihűltek: két hajléktalant mentettek meg Győrben

Győr-Ménfőcsanakról két napja érkezett polgárőri bejelentés a körzeti megbízotthoz, hogy a helyi vasútállomás környékén egy férfi „húzta meg magát".

Az utcában lakók elmondása szerint december óta találkoztak a hajléktalan külsejű férfival ezen a környéken, akit békés, józan embernek láttak.
Csütörtök este az utcabeliek arról értesítették a körzeti megbízottat, hogy a helyi vasútállomás szolgálati lakásának disznóóljából gyanús hangok hallatszanak. A helyi rendőr este nyolc órakor érkezett a „viskóhoz”. A melléképület vegyes falazata – deszka és tégla – nem védte a kemény hidegtől a 39 éves férfit. A józan, de szemmel láthatóan beteg, a – 11 Celsius fok miatt már félig kihűlt állapotban lévő hajléktalan mindvégig együttműködően, de nagyon zavartan viselkedett. Elmondta, hogy lakása nincsen, egy pápai ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Hajléktalan és gyámság alatt áll. Mintegy másfél hónapja, egyedül költözött be a vasútállomás mellékhelyiségébe, a disznóólba és azóta él itt.
A győri kórházba mentőautó szállította be, megmenekítve őt a biztos fagyhaláltól.
Ugyancsak a mentők szállították be a győri kórházba azt a 33 éves hajléktalant is, akinek  kihűlés veszélyét egy szociális munkás jelentette a Győri Rendőrkapitányság ügyeletére.
A férfit Győrben, a MÁV pályaudvar várótermében egy padon fekve, erősen ittas állapotban, maga alá piszkítva, hányadékában találta a szolgálatot teljesítő segítő. Aludt, felébreszteni őt nem tudta.
A helyszínre érkező járőrökkel a hajléktalan kommunikálni nem tudott, mozgásában koordinálatlan volt, iratai alapján egy mosonmagyaróvári lakcímmel rendelkezett. Ő is a fagyhaláltól menekült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik