Belföld

Pápai áldás egy győri orvosnak

55 évnyi egyházközségi munkásságáért XVI. Benedek pápa oklevelét vehette át a napokban dr. Schmidt Péter győri gyermekorvos. A kitüntetéssel csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek.

„Nagyon rossz kisgyerek voltam, sáros cipővel szaladtam át a templomba” – így kezdte a beszélgetést dr. Schmidt Péter, aki ötéves korában már ministránsként rendszeresen felkereste Isten házát. 1962-ben aztán a 250 éves szigeti Szent Rókus templom ásatásán is segédkezett, de a pinnyédi kápolna felújításának is aktív résztvevője volt. „Bencés diákéveim alatt sem hanyagoltam az egyházat, akkor is folyamatosan segítettem a munkájukat, persze ez édesapámnak is köszönhető, hiszen ő volt az egyházközség korábbi elnöke, a tagságot is tőle örököltem” – folytatja az élménybeszámolót a doktor, aki mint egyfajta földi életmentő, az orvosi pályát választotta hivatásául, nem véletlenül.

Több évtizedes hitbe vetett munkásságért nemrégiben egy különleges oklevéllel is jutalmazták, melyet XVI. Benedek pápa küldött a Vatikánból – ezzel is kifejezve apostoli áldását – és amelyet éppen a szigeti templom felszentelésének 300. évfordulóján vehetett át, Galavics Józseftől. „Nagyon fontos számomra ez az elismerés, hiszen ezzel az emléklappal csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek. Úgy érzem, elengedhetetlen, hogy a fiataloknak is átadjuk az általunk közvetített hitet, a vallásnak a templom falain kívül is érvényesülnie kell” – hangsúlyozta dr. Schmidt Péter.

A gyermekorvos példaértékű egyházszervezési munkáját az önkormányzat is elismerte, most már a díjak között egy Szigethy Attila ezüst emlékérem is ott sorakozik a szigeti rendelőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik