Az ISD Dunaferr Zrt. változatlanul középtávú foglalkoztatási megállapodásra és konstruktív együttműködésre törekszik a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetekkel – közölte a társaság menedzsmentje.
A közlemény szerint a cég folyamatosan tart érdekegyeztető tárgyalásokat a szakszervezetekkel, és múlt pénteken átadták a 2013. évi bér- és szociális megállapodásra vonatkozó ajánlatot, amelynek elsődleges szempontja, hogy a társaság működőképességét és a szükséges modernizációt biztosítsa, illetve hosszú távon fenntartsa.
Emlékeztettek arra: a gazdasági válság az elmúlt öt évben súlyosan veszteséges gazdálkodást eredményezett a vállalatnál. Ettől függetlenül a menedzsment a tavaly kifizetett 3,1 százalékos alapbérfejlesztést követően az idei évre 2,1 százalékos alapbérfejlesztést javasolt. A bérfejlesztés mértéke mindkét évben a béren kívüli juttatásokra, valamint a szociális juttatások kategóriájába tartozó tételekre is vonatkozik.
A menedzsment kezdeményezte, hogy az idei évi szabadságos (13. havi) és karácsonyi (14. havi) bérek kifizetésére ne kerüljön sor. E bérmegtakarításból – közel 3,8 milliárd forint – a menedzsment az I. számú kohó felújítását tervezi, amely továbbra is biztosítaná a jelenlegi üzemeltetési struktúrát és a munkahelyeket. A javaslat szerint a két utóbbi juttatást 2014-ben és 2015-ben fizeti vissza a társaság munkavállalói részére.
A közlemény szerint a bértárgyalásokat a felek február 15-ig tervezték befejezni, ezért az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje számára érthetetlen, hogy a bértárgyalások lezárása előtt a szakszervezetek miért helyeztek kilátásba sztrájkot.
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség február 20-tól általános sztrájkot hirdetett, mert tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a munkáltató 2013. évi bér- és szociális javaslatát, valamint reménytelennek tartja, hogy február 15-ig aláírásra kerüljön a bérmegállapodás.
A szakszervezeti szövetség közleménye szerint kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a 2012-es mélypont után 2013-ban ne csökkenjen tovább a munkavállalók reálkeresete, ezért 5,2 százalékos béremelést követelnek. Szerintük a munkáltató az általa javasolt 2,1 százalékos alapbérfejlesztést is a törzsgárda kötvény járadékának megszüntetéséből kívánja fedezni. A szövetségi tanács a 2013. évi szabadságos és karácsonyi bér átütemezését szintén elutasítja.
Az 1-es kohó átépítésének fedezetéül szolgáló, a dolgozóktól elvonni tervezett 3,8 milliárd forintos összegről kifejtették, hogy a termelő eszközök felújításához minden tulajdonosnak a tulajdonosi arány mértékében kell hozzájárulnia. A létszám-optimalizációval foglalkozó fejezetet megalapozatlannak és kidolgozatlannak tartják.
A DV Vasas Szakszervezet közleménye szerint reménytelen, hogy február 15-ig aláírják a bér- és szociális megállapodást. Ezért bejelentették, hogy a bértárgyalási határidő lejárta után a nyomásgyakorlás minden törvényes eszközét igénybe fogják venni.
Mucsi Zoltán a szakszervezeti szövetség vezetője elmondta: követelésük nyomatékosítására február 20-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Dunaferr társaságcsoport területén. Az 1-es kohó felújításának és újbóli üzembe helyezésének gyorsítása érdekében később meghatározandó időpontban az ukrán buga beszállítását is meg fogják akadályozni. Terveik között szerepel az orosz nagykövetség előtti demonstráció is – tette hozzá.