Új, csúszdával felszerelt favár, homokozó, hinta és készségfejlesztő mászóka várja a kicsiket és nagyokat A Szabadművelődés Háza melletti területen, ahol teljesen megújult a játszótér. A beruházásról és a munkálatokról a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Gyóni András, a 2. számú választókörzet önkormányzati képviselője és Szekeresné Kovács Ildikó, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. városkarbantartási vezetője.
Boldogan vették birtokba a gyerekek az új játszóteret A Szabadművelődés Háza mellett. A régi rönkből készült játszóeszközöket biztonsági okokból ősszel már le kellett szerelni, hiszen az elmúlt közel húsz év alatt annyira tönkrementek, hogy javíthatatlanná váltak. Az új játszóeszközök kihelyezésével teljesen átalakították a családok által igen kedvelt területet.
Gyóni András, a 2. számú választókörzet önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: „Az elmúlt évi képviselői keret terhére indítottam el az intézmény melletti tönkrement játszótér újjáépítését. A felújítás I. ütemeként egy nagyobb, úgy nevezett komplex játszóeszköz, majd a II. ütemben egy játszóvár, mászóka és hinta is kihelyezésre került. A jövőbeni terveink között szerepel egy ivókút tervezése és kivitelezése is.”
„ Az új játszóeszközök kihelyezésével egy időben kicsit át is alakítottuk a játszóteret. A kombinált mászóka, a játszóvár a csúszdával és a hintákkal új gumiszőnyeg alapra került.” – mondta Szekeresné Kovács Ildikó. A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. városkarbantartási vezetője hozzátette: „A legkisebbek által használt bölcsőülőkés hinta és a homokozó is új helyet kapott. Gondot fordítottunk arra, hogy lehetőleg árnyékos helyre kerüljenek ezek a játszóeszközök.”
Gyóni András hozzátette: “Örömmel láttam, hogy nemcsak a körzetből, hanem a város más pontjairól is szívesen jönnek el ide a családok, felnőttek és gyerkeke egyaránt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város ezen ligetes részén legyen egy ilyen játszótér.” Az idei évben tervezett fejlesztések során további zöldfelületek és ligetek újulhatnak meg a körzetben – tette hozzá az önkormányzati képviselő.