Belföld

Márai, Berzsenyi és Vörösmarty a tételek között

Az eduline.hu információi szerint Leszek Kolakowski lengyel filozófus egyik művének részletét, egy Márai Sándor-elbeszélést, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Vörösmarty Mihály-költeményt elemezhettek az érettségizők a középszintű magyarvizsgán.

A diákoknak a három esszéfeladat közül egyet kell választaniuk. Az oktatási portál úgy tudja, hogy a szövegértési feladatsor egy a gyermeknyelvről, az anyanyelv elsajátításáról szóló tanulmányhoz kapcsolódik: a diákoknak Gósy Mária nyelvész munkáját kell értelmezniük, és a szöveg alapján megoldaniuk kilenc feladatot.

A köznevelési államtitkárság hétfő reggel azt közölte az MTI-vel, hogy rendben megkezdődtek a magyarírásbeli érettségi vizsgák országszerte a középiskolákban. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Középszinten 1214 helyszínen 83 255 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1805 diák tesz érettségit.

A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatlap kitöltésére 60 perc, a szövegalkotásira 180 perc áll a rendelkezésükre. A vizsgázók először a szövegértési feladatlapot oldották meg, és csak ezek összegyűjtése után kezdhették meg a másik megoldását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik