Belföld

Fehérváron a Szent Korona hiteles másolata

ünnepi közgyűlés (ünnepi közgyűlés)
ünnepi közgyűlés (ünnepi közgyűlés)

Szent István napján tartotta idén ünnepi ülését Székesfehérvár Közgyűlése. Ezekben a napokban a Szent Korona hiteles másolata is a városba érkezett, amely a nagytanácsteremben tekinthető meg augusztus 30-áig.

Székesfehérvár Szent István napi ünnepi közgyűlése a történelmi zászlók behozatalával, és az „Ó, Szent István, dicsértessél …” című énekes-néptáncos műsorral kezdődött. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a Díszközgyűlés résztvevőit a Városháza megújult nagytanácstermében. Székesfehérvár polgármestere a magyarság történetének kezdeteire emlékezett vissza, kiemelve azt a fontos döntést, amikor őseink a Kárpátok ölén megálltak és otthont választottak maguknak, nemzetünknek.

Szerencsés ember az, aki azon a földön élhet, abba kapaszkodhat, amelynek életét, nyelvét köszönheti, mi, fehérváriak pedig duplán is szerencsésnek mondhatjuk magunkat! Hiszen egyénként és nemzetünk tagjaként is itt ringott a bölcsőnk, itt eszméltünk, itt élünk, ahol testet öltött az állam és Szent István után uralkodók sora kapott koronát, ült a trónján és szállt a sírba. – mondta el Székesfehérvár polgármestere, aki szerint a ma Székesfehérváron élőknek megtisztelő feladat jutott, hiszen a romokba zárt nemzeti történelmünket kell újjáépíteniük. Ennek a város vezetője maga is aktív alakítója.

Székesfehérvár, gazdasági erejét és lehetőségeit tekintve az ország vezető települései közé tartozik. Így minden lehetősége megvan arra, hogy országosan is ehhez mérten érvényesítse érdekeit. De azt is látjuk, hogy ez az út messzire vezet. Ma még megoldatlan például az egyik legfontosabb feladat, királyi örökségeink méltó kezelése és bemutatása. A városvezetés, és remélem, polgáraink többsége szerint is Székesfehérvár többre jogosult, mint töredékes emlékeink egyikének-másikának őrzésére. Haza kellene térnie számos, ma még másutt tartott történelmi ereklyének, hiszen itt van az otthonuk.

Meg kell teremtenünk azt a fizikai és szellemi teret, ami nemcsak helyet, hanem otthont is adna mindezeknek, és Székesfehérvárt újra és egyértelműen azzá tenné, ami valójában: a királyok városává! Köszönöm minden fehérvárinak és Magyarország kormányának, amit ebben az ügyben eddig tett, és támogatásukat kérem munkánkhoz a jövőben is!– fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

A Díszközgyűlésen került sor a város által adományozott kitüntetések átadására, amelyekkel az élet különböző területén Székesfehérvárért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. 2013-ban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése három Székesfehérvár Díszpolgára díjat ítélt oda: Balsay István, Dr. Ferenczy-Nagy István és Warvasovszky Tihamér a város új díszpolgárai.

A képviselőtestület ezzel a döntéssel azt a városvezetői munkát ismerte el, amelyet Székesfehérvár rendszerváltozás óta eltelt időszakának polgármesterei végeztek. A díjazottak egy-egy porcelánba öntött Bory-alkotást, a Magyar nemest vehették át az oklevél mellett.   Pro Civitate díjat adományozott Székesfehérvár Közgyűlése a városért végzett kiemelkedő munkássága érdekében Ecsedi Máriának, Dr. Horváth Endrének, Nagy Gábornak, Szakál Antalnak, Dr. Barlay Szabolcsnak, valamint posztumusz Bobory Bélának és Dr. Csomán Istvánnak.

A nem székesfehérvári, de a városért sokat tevő személyek munkáját Tiszteletbeli Polgár címmel ismerik el. Idén ebben: Dr. Joachim Bläse részesült a Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd közötti testvérvárosi kapcsolatok ápolásáért.

Az ünnepi közgyűlés végén a Vox Mirabilis kórus Szent István énekeket adott elő, majd a résztvevők közösen átsétáltak a Szent István térre, hogy koszorúzással tisztelegjenek államalapító királyunk emléke előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik