Az elkövető megalapozottan gyanúsítható hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt elkövetett emberölés bűntettével és egy rendbeli, lőszerrel és lőfegyverrel visszaélés bűntettével – tette hozzá Széplaki László, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság sajtóreferense.
A rendőrgyilkosság tettesét jelenleg az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban őrzik, mivel a rendőrjárőr másik tagja három, lábra leadott lövéssel tette ártalmatlanná, ezért combcsontját és verőerét műteni kellett. Amint állapota lehetővé teszi, a tököli rabkórházba szállítják.
Kérdezés nélkül lőtt
A lelőtt rendőr társával hétfő éjjel egy esztergomi családi veszekedéshez vonult ki, mert a bejelentés szerint az 56 éves férfi ittasan bántalmazta édesanyját, majd az udvari melléképületbe zárkózott.
A rendőrök bekopogtak a férfihoz, aki hirtelen kilépve az egyik rendőrt mellbe lőtte egy II. világháborús, lengyel gyártmányú 9 milliméteres pisztollyal. A lövés szívtájékon érte a 36 éves zászlóst, aki a helyszínen életét vesztette.
Határőrből lett rendőr
Borbély Zoltán zászlós alig egy hónapja került a rendőrség kötelékébe, előtte a határőrségnél volt útlevélkezelő. Az országos rendőrfőkapitány kezdeményezte a lelőtt rendőr hősi halottá nyilvánítását, Esztergom önkormányzata pedig egymillió forintos gyorssegélyt adott a zászlós családjának.
A bűncselekmény helyszínén a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze az elsődleges adatok alapján és a szemlén tapasztaltak szerint jogszerűnek, szakszerűnek és arányosnak minősítette a fegyverhasználatot. Az ügyben a további vizsgálatot a Budapesti Központi Nyomozóügyészség folytatja.