Belföld

Szerencsehozó lencsével indult a 2013-as Szent István Emlékév

Összefogással készült a város közös lencsefőzeléke.

A Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt a székesfehérvári közös lencsefőzelék. Az ételt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester, a város alpolgármesterei és a városi képviselőtestület több tagja valamintaz Alba Plaza igazgatója is kínálta az év első napján.

A régi magyar hagyományok szerint, ha új év első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hoz. Ennek érdekében még az elmúlt év novemberében lencsegyűjtési akciót hirdetett Székesfehérvár Önkormányzata. A programhoz, amely a 2013-as ünnepi Emlékév része, csatlakozott a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint az Alba Plaza is.

Egy központi helyszínen, az Alba Plazaban található Civil Korzón várták a felajánlásokat, majd a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. folyamatosan szállította el a fehérváriak által adományozott lencsét, hogy azt a felhasználásig megfelelő körülmények között tárolja. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága ajánlotta fel a gulyáságyúkat az étel elkészítéséhez. Az összegyűlt alapanyagot a Városgondnokság kiegészítette, hogy ezer adag legyen belőle, sőt még a feltétről is gondoskodott, hogy kiadósabb legyen a szerencsehozó lencsefőzelék.

Az elkészült étket Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András polgármester, a város alpolgármesterei és a városi képviselőtestület több tagja, valamint az Alba Plaza igazgatója, Vámos Zsolt is kínálta a bevásárlóközpont bejáratánál az év első napján. „Azt gondolom, hogy egy ilyen kezdeményezésnek közösségkovácsoló ereje is van.  Remélem, a szerencse és az összefogás elkísér bennünket egész évben, hiszen ezzel az ötletes lencsegyűjtési akcióval nemcsak a hagyományőrzés volt a cél, hanem a közös készülődés az ünnepi Emlékévre.” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.

„A Magyar Honvédség örömmel kapcsolódott be a mai akcióba, és az emlékév több eseményében is kiemelt szerepet igyekszik vállalni. Városunk – mely történelmi székesfőváros, királyaink városa, a 2013-as Emlékév központja – fontos szerepet tölt be a honvédelem irányításában, természetes tehát a közös évindítás.” – nyilatkozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: „A 2013-as Szent István Emlékévet ünnepélyes keretek között január 4-én, pénteken délután nyitjuk meg. Négy órakor díszközgyűlés lesz a Városházán, ezt követően, várhatóan háromnegyed ötkor a Városház téren beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, majd a Nemzeti Emlékhely területén több mint négyszáz, fáklyát és mécsest tartó fiatal szavalja el István király Imre herceghez intézett intelmeinek egyes részleteit. Minden fehérvárit ezúton is hívok a pénteki ünnepségre!” – hívta fel a figyelmet Székesfehérvár polgármestere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik