Belföld

Gyurcsány akciója nem, az EU annál inkább foglalkoztatja Mesterházyt

Győrbe látogatott Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc miskolci akciója nem foglalkoztatja, annál sokkal kardinálisabb, gazdasági dolgokra fókuszál.

Zsúfolásig megtelt január 25-én az MSZP győri székháza. A kisalföldi megyeszékhelyre ugyanis Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke látogatott el. A politikust tapsvihar fogadta.

Az unió és a „felcsúti Maradona”

A találkozó fő témája hazánk jelenlegi gazdasági helyzete és európai uniós szereplése volt. Elsőként egy rövid történeti áttekintést vázolt az érdeklődők előtt Mesterházy, vagyis, hogy Magyarország 2004-es csatlakozása óta milyen változások, fejlesztések történtek a határokon belül, és ehhez képest most milyen a viszony a régió többi országának vezetőivel és magával az unióval. „A több, az erősebb Európa Magyarország érdeke is, és mivel kicsi nemzet vagyunk, szükségünk van barátokra. Ezért ez a politika, amit Orbán Viktor folytat, vagyis, hogy mindenkivel szembemegy, az nem hazánk érdekeit képviseli. Az együttműködő politika előrébb visz, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell megvédeni az országot” – mondta Mesterházy. Hozzátette, hogy országunk ellen amúgy sem jött senki, ezért nem érti, hogy a „felcsúti Maradona” miért és kitől akarja megvédeni hazánkat.

Mit adtunk, mit kaptunk?

Az EU-s tagság említésekor Mesterházy elmondta azt is, hogy mérlegelni kell, hogy az ország mit kapott az uniótól. „Tekintsünk csak vissza, hogy az előcsatlakozás alatt mennyi forrást kaptunk és mennyit a csatlakozás után. Jelentősen megnőtt a fejlesztési keret, a pályázati pénzekből pedig az utóbbi időben nagyméretű beruházások valósultak meg, elég, ha körülnézünk Győrben. És ez mind annak köszönhető, hogy az előző kormány jól hasznosította a térített támogatásokat” – hangsúlyozta a pártelnök.

Itt a béketüntetés kérdése…

A békemenet kapcsán annyit mondott az MSZP elnöke: nem csodálkozik azon, hogy Orbán Viktor nem csatlakozott az „övéihez”, a transzparensekkel vonuló tömeghez. „A miniszterelnök csak azért kel fel minden nap, hogy azt a 24 óráját túlélje. De így nem lehet egy országot kormányozni, és úgy sem, hogy minden baj gyökerének – legyen szó akár az időjárásról – a volt szocialista kormányt okolja. Orbán Magyarországot szégyenpadra küldte, és erre kell megoldást találni” – tette hozzá Mesterházy. „Csak arra leszek kíváncsi, hogy a szavak mennyire lesznek összhangba a tettekkel, vagyis, hogy a miniszterelnök valóban az együttműködés mellé áll-e vagy továbbra is szembemegy az uniós elvekkel” – zárta gondolatait az MSZP vezetője.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc miskolci akciójához, Mesterházy Attila azt mondta: nem érdekli, hogy más pártok háza táján mi történik és milyen akcióba fognak. Ennél sokkal kardinálisabb dolgokkal kell most foglalkozni, elsősorban hazánk gazdasági megítélésével és fellendítésének lehetséges eszközeivel – fogalmazott az MSZP elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik