Belföld

Elindult az “Ilyen a mi iskolánk” sorozat

diákok (diákok)
diákok (diákok)

Százötvennél is több diák vett részt a nyitó rendezvényen,amit a hármas jubileumot ünneplő Ciszterci Szent István Gimnáziumban tartottak.

A Székesfehérvári Diáktanács 2011-es megalakulásakor célul tűzte ki, hogy elősegítse a város általános és középiskolái közötti kapcsolattartást, a kommunikációt, egymás jobb megismerését, a közösségépítést és a városi diákélet fellendítését, izgalmasabbá és mozgalmasabbá tételét. A folyamat részeként a Ciszterci Szent István Gimnázium kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal indították el az „Ilyen a mi iskolánk” című programsorozatot, a városi diákönkormányzatok találkozóját. Valamennyi székesfehérvári iskola meghívást kapott, végül több mint 150 általános és középiskolás jött el a nyitó rendezvényére.

Fotó: ÖKK

A Ciszterci Gimnázium dísztermében az iskola énekkara egy ősi ír áldás eléneklésével köszöntötte a vendégeket, majd az intézmény egykori diákja, Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: „Szeretném köszönetemet kifejezni az ötletgazdáknak, a gimnázium dolgozóinak, tanulóinak és minden közreműködőnek, akik segítették az „Ilyen a mi iskolánk” programsorozat elindítását. Kívánom, hogy minél több iskola kapjon bemutatkozási lehetőséget, és elmondhassa, hogy miért jó éppen oda járni. Bízom abban, hogy a következő években minden intézmény sorra kerül a közösen létrehozott új program keretében.”

A Ciszterci Gimnázium nevelési igazgatóhelyettese, Ferenczy Noémi a közös munka fontosságáról szólt: „Jubileumi két hetes programsorozatunkban szinte minden napra jutott egy-egy nagyobb esemény, melyek alkalmat adtak arra, hogy minél jobb csapattá kovácsolódjunk. Úgy vélem, Polgármester Úr is ehhez a közös munkához szeretne munkatársakat találni, Bennetek pedig rengeteg lendület, és kreativitás van.”

A gimnáziumban tanító Brückner Ákos Előd Ocist ciszterci rendi szerzetes, Előd atya az összetartozást hangsúlyozta köszöntőjében: „Nincs fontosabb hazánkban annál, minthogy együtt legyünk! Fantasztikus, hogy közösségben élhetünk, ismerhetjük egymást és mosolyoghatunk egymásra! Hiszen ilyen a mi iskolánk, ilyen a mi városunk, a hazánk, az egész nemzetünk a Kárpát-medencében, a lelkületünk, a kultúránk és műveltségünk. Ilyen a mi jóakaratunk egymás felé! Élni, akarni és küzdeni kell közösen, ezért a mai nap hihetetlenül fontos kezdetet jelent.”

Balsay István, a Ciszterci Diákszövetség elnöke szavai szerint a diákévek a legszebb időszakot jelentik egy ember életében. Arra biztatta a fiatalokat, hogy használjanak ki minden élményt és fejlődési, tanulási lehetőséget.

Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok beszédében kiemelte: „Ebben a tanévben indult el igazán lendületesen a közösségépítés és az egymás közötti szorosabb kapcsolattartás folyamata, amelyhez sok jó program és a Székesfehérvári Diáktanács közreműködése kellett. Nem az számít, hogy ki melyik iskolába jár, hanem az, hogy közösen próbáltok tenni azért a több mint húszezer diákért, aki itt Székesfehérváron tanul. Ezt ápoljátok és erősítsétek a jövőben, hiszen így alakul a Ti közösségetek, majd a város és a nemzet közössége is.”

A délutáni program a Ciszterci Gimnázium bemutatásával folytatódott a díszteremben. Tehetséges diákok hangszeres és énekes produkciókkal, versmondással, néptánccal léptek fel a színpadon, majd Gabnay Máté, a Ciszterci Diákképviselet elnöke tartott prezentációt a Ciszterben folyó oktató-nevelő munkáról, a jubileumi programokról,  a szabadidős tevékenységekről, illetve az intézmény történetéről. A vendég diákokat ezután körbevezették az iskolában, majd csapatjátékkal, közös énekléssel zárult a program.

Az „Ilyen a mi iskolánk” sorozat a jövőben folytatódik. A szervezők remélik, hogy havonta legalább egy székesfehérvári intézmény sorra kerül a program keretében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik