Belföld

Jordán Tamás és a trójai faló

„Ez az este kicsit kilép abból a mederből, amelyet tőlem megszokhattak a nézők” – vallja Jordán Tamás új, stand up estjéről, mellyel Győrbe is ellátogatott. A művészt még fellépése előtt faggatta a Győr24.

A Kisfaludy Terem előtt találkoztunk. Magányosan ült az egyik asztalnál és csak arra várt, hogy elkezdődjön az előadás. Merthogy ez az előadás, csak róla, Jordán Tamásról szól, egy speciális stand up-ról, melynek lényegéről és miértjéről magát a művészt kérdeztük.

Jordán Tamás: A produkció A széllel szemben elnevezést kapta, már a cím is elég beszédes. Őszinte leszek, megirigyeltem a stand up-osok érzékelhető sikerét, hisz a közönség ezt a műfajt nagyon szereti. Zárójelben mondom, hogy csak az elnevezés új, maga a stílus régi, mert már Hofi Géza és Sándor György is egyedül állt a színpadra és szórakoztatta a nézőket, csak ugye akkor ezt még másként hívták. Szóval vállalkoztam arra, hogy én is kiállok önállóan, mondok nagyon jó történeteket és verseket. Hát így született.

Hogyan kell elképzelnünk az előadást?

J.T.: Ha egy képpel szeretném leírni akkor gyakorlatilag olyan, mintha egy trójai faló lenne. A faló ezesetben a sztorik halmaza, melyet az emberek körüljárnak, majd egyszer csak kinyílik a faló és kilép rajta Ady, Kosztolányi, Babits, József Attila és a többiek. Ezért is az-az alcíme, hogy poénok és poémák.

Jordán Tamás stand up produkciójában is van rögtönzés?

J.T.: Ebben nincs rögtönzés. Van egy szerkezete, vagyis pontosan tudom, hogy milyen sztorikat mondok el, és azt is, hogy melyik vers mikor következik. Ez egy stabil est, ebbe a rögtönzés csak az élő kontaktust jelenti, azt, amelyet én magam alakítok ki a közönséggel, látva a reakciókat. A hangulat változik, a szöveg az nem.

Nagyon kevés művész vállalkozik önálló fellépésre. Mi lehet ennek az oka?

J.T.: Talán a színpad biztonsága. Egy színdarab esetében vannak kellékek és díszlet, jelmezek, amelyek mögé el lehet bújni. Az egyéni bemutatkozást meglátásom szerint kicsit veszélyesebbnek ítélik, de szerintem mindenki megszokja, amint belekezd…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik