Belföld

Feljelentés a Velencei-tó kapuja miatt

Állami és önkormányzati pénzek eltulajdonítása miatt fordult rendőrséghez Velence.

A feljelentés ismeretlen tettes ellen szól, de a kivitelező cég 2010-es mérlege alapján határozott róla a város képviselő-testülete. A K+K Bau-Profil Zrt-vel szemben több mint 900 millió forintos követelést érvényesít a város – jelentette be Oláhné Surányi Ágnes. A polgármester elmondta: a feljelentést a felszámolóval történt egyeztetés után tették meg, amikor kiderült, hogy a cégben semmi pénz sincs, miközben az önkormányzat az utófinanszírozási projekt ellenére a 2009-es kormányhatározatnak megfelelően kb. 500 millió forintot előlegként kifizetett a cégnek.

A beruházás határideje idén november 20-a lett volna, ám a 2.2 milliárdos, unió által támogatott projekt még csak 27.5 százalékban kész. A kivitelező levonult a területről, szeptember 13-án felszámolási eljárás indult ellene. Az önkormányzat felbontotta a céggel a vállalkozói szerződést.383 millió forint kártérítést, 287 milliós kötbért vár tőle, továbbá 230 millió forintot az alvállalkozók kifizetetlen számlájának kiegyenlítésére.

A Velencei-tó Kapuja projekthez a velencei önkormányzat 1.4 milliárd forint uniós és kormányzati támogatást kapott. 54 milliót elvesztett a közbeszerzési törvény megsértése miatt, ezt a lebonyolítóval szemben próbálja érvényesíti a város. Az építés 2010 októberében kezdődött. Lidós part, óriási napozók, és fedett sétányt is tartalmazó 2700 négyzetméter alapterületű szolgáltató központ épül a tópartra 33 üzlettel. Környezetvédők és helyi civilek többször tiltakoztak az építkezés ellen, az önkormányzat azonban bevételt és az idegenforgalom fellendülését reméli tőle.Két tartózkodás mellett a képviselők a megszavazták hétfőn, hogy a beruházást folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik