A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Tompai Határkirendeltségen vizsgáltak egy látszólag üres makedón forgalmi rendszámú és szintén makedón sofőr vezette kamiont.
A raktér átvizsgálásánál a pénzügyőröknek gyanús lett a homlokfalnál észrevett friss szerelési nyom és az üres raktérben terjengő erős, büdös szag. Így hát szétszedték a homlokfal lerekesztett részét, amelyben összesen 422 zsugorfóliás csomagban, 492 kg marihuánára bukkantak – számolt be a részletekről a Szeged24-nek a NAV Dél-alföldi Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse.
Némedi Varga Éva az ügy folytatásáról azt közölte: ezzel “óriási csapást” mértek a kábítószercsempészekre a pénzügyőrök, akik a 45 éves sofőrt feljelentéssel átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol őrizetbe vették. Kábítószerrel való bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene, a nyomozóhatóság kezdeményezi előzetes letartóztatását és szakértő bevonásával folytatja le az eljárást ellene.