Belföld

Győr a turistákért él

A Turizmus Világnapjához a kezdetek óta, vagyis 2011-től győri szállodák is csatlakoznak. Idén gyermekrajzokkal lepték meg ügyfeleiket az akcióban részt vevő hotelek.

A Magyar Turizmus Zrt. tavaly indította útjára a Turizmus Világnapját annak érdekében, hogy tudatosítsák a turizmus gazdaságban betöltött, kiemelkedő szerepét. Győrben mintegy 40 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az elmúlt években, ami köszönhető a rangos fesztiváloknak, na meg persze annak a vendégszeretetnek is, amellyel a vendéglátósok fogadják ügyfeleiket – legyen szó belföldi vagy külföldi turistáról, egyaránt akad egy-egy kedves szó. Ez pedig nem pénz kérdése, ahogy az előzékeny, segítőkész magatartás sem.

Szeptember 27-én, csütörtökön egy, az ünnephez kapcsolódó rajzpályázat nyertes alkotásait sokszorosították a csatlakozó szállodák, az érintett intézmények – így többek között a Hotel Famulus, az Ibis Győr, a Hotel Kálvária, a Rába Hotel és a Fehér Hajó Panzió – recepcióin pedig tanulók nyújtották át a belépő ügyfeleknek a színes munkákat. A Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola diákjainak rajzai kivétel nélkül elnyerték a turisták tetszését, ami garancia lehet arra, hogy holnap, egy hét, egy hónap, vagy akár egy év múlva újra felkeresik Győrt a városnézők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik