Belföld

Negyedével csökken a vonatjegy ára

Február közepétől újabb 15 mellékvonal lesz kedvezményes; 25 százalékkal olcsóbban vonatozhatunk.

Összesen 30 mellékvonalon, 1400 kilométeren, a magyarországi vasútpálya ötödén lesz olcsóbb az utazás; a döntést a MÁV-START Zrt. javaslata alapján hozta meg a szaktárca. Ezzel az utolsó, 2010 után újranyitott vonalszakasz is bekerült a regionális tarifás körbe: Veszprémtől nemcsak Zircig, hanem egészen Győrig olcsóbban lehet közlekedni vonaton. A lépéstől az utasszám emelkedését várják – tette hozzá.

fotók: T.Zs.

Az államtitkár emlékeztetett arra: 2010 után törvényben rögzítették, hogy a kötöttpályás közlekedésnek elsőbbséget kell biztosítani a közúti személyszállítással szemben, s jelenleg is több száz kilométernyi vonalon folynak felújítások, elsősorban uniós pénzből, de ezek a regionális vonalakat nem érintik. Ezek a különbségek azonban korábban nem jelentek meg a díjszabásban.

Alacson forgalmú vonalak lesznek olcsóbbak

“Reméljük, hogy ezzel a tendenciával sikerül egy olyan kétszintű rendszert létrehoznunk, ahol a kiemelt szolgáltatásoknál kell a korábbi tarifákat megfizetni, és nem a korábbi, rossz tendenciák mentén, áremeléssel hoztuk létre ezt a különbséget ” – jegyezte meg Völner Pál.

Riportunkat a Csorna-Pápa vasútvonal pusztulásáról itt olvashatja!

Kérdésre úgy nyilatkozott, azt remélik, hogy az amúgy alacsony forgalmú vonalak utasszám-emelkedése visszahozza a kedvezményre fordított összeget, de tartalékot jelentenek az utóbbi évek költséghatékonyság-növelő intézkedései is.

Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője a győri vasútállomás előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az intézkedés üzenete, hogy a kormány vidéket, vidékieket segítő politikát folytat, és a vasútra fordított figyelem tovább erősödik.

Elmaradott térségeket erősíthetne a vasút

A szaktárca háttéranyaga szerint az alacsonyabb díjak a Győr–Veszprém, a Kaposvár-Siófok, a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs, a Dunaújváros–Cece/Simontornya, a Dombóvár–Bátaszék, a Villány–Mohács, az Eger–Szilvásvárad, a Miskolc–Tiszaújváros, a Miskolc–Tornanádaska, a Kisújszállás–Kál-Kápolna, a Mátészalka–Záhony, a Nyíregyháza–Fehérgyarmat, a Mezőhegyes–Újszeged, a Mezőhegyes–Battonya és a Kunszentmárton–Kiskunfélegyháza szakaszokon lesznek elérhetők.

Ebben emlékeztetnek arra: az itt közlekedő napi 4-18 járatot többnyire regionális utasok használják, egyes helyeken távolsági igények csak szezonálisan jelentkeznek. A besorolás indoka lehetett még a buszok kedvezőbb vonalvezetése vagy az, hogy a vonal hátrányos helyzetű térségben fut.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik