Belföld

Jótékonysági futás Gyulafehérvárig

futás (futás, )
futás (futás, )

Elindultak a testvérvárosi jótékonysági futás résztvevői. Sportruhákat visznek gyulafehérvári fogyatékos sportolóknak.

Első alkalommal indult útnak a testvérvárosi futás Székesfehérvárról. A szervező, Lajkó Csaba ultramaratonista és csapata több mint 600 km-t tesz meg Gyulafehérvárig. A vállalkozó szellemű fehérváriakat Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte a Városház téren. Lajkó Csabáékat a város határáig elkísérte az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola diákjaiból álló lelkes kis csapat is.

Az Angyalszív Down Alapítvánnyal közösen “Határtalanul a Down – Szindrómás Gyermekekért” elnevezéssel szervez jótékonysági és testvérvárosi futást Lajkó Csaba július 23-a és július 30-a között. A fehérvári ultramaraton futó és kilencfős csapata a Székesfehérvár – Budapest – Debrecen-Gyulafehérvár vonalon hét nap alatt 620 kilométert tesz meg. Útjuk során több települést érintenek és igyekeznek minél több sportolót bevonni a futásba.

A jótékonysági futással az a célunk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a problémára, megmutassuk a Down-szindrómások értékeit, és utat törjünk oktatási esélyegyenlőségüknek. Ma Magyarországon 12.000 Down-szindrómás ember él. Évente mintegy 100 újszülött jön a világra ezzel a tünet együttessel hazánkban  – hívta fel a figyelmet Lajkó Csaba ultramaraton futó.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok kiemelte: tiszteletre méltó az a sportteljesítmény, amelyet Lajkó Csabáék vállalnak. Különösen fontos, hogy mindig jó és nemes ügy mellé állnak.  A Down szindrómások támogatása mellett, a huszonkét éves  testvérvárosi kapcsolat egy újabb területen erősödik Székesfehérvár és Gyulafehérvár között.

Vámos Zsolt az Alba Plaza igazgatója elmondta: ez év márciusában esélyegyenlőségi  hetet szerveztünk a várossal partnerségben a Down-szindróma Világnapja kapcsán, és a sportruházat gyűjtésében is komoly felajánlások érkeztek.

Már több százan jelezték előre, hogy csatlakoznak hozzánk.  Utunk során ismét bebizonyosodik, hogy minden ember értéket hordoz, hiszen lehet, hogy az élet egy-egy területén nehezebben boldogul fogyatékossága miatt, ám a sporttal komoly sikereket ér el. A sport boldoggá teszi – tette hozzá Lajkó Csaba.

A futás során használt, de jó minőségű sportruházatot gyűjtenek a futók. Az összegyűlt ruhákat a gyulafehérvári fogyatékos sportolókhoz juttatják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik