Belföld

Programsorozat indul a lelki egészségünkért

A Lelki Egészség Világnapjához idén egész programsorozat kapcsolódik Székesfehérváron, 2012. október 5-e és 9-e között.

A Lelki Egészség Világnapjáról 20 éve emlékeznek meg a Föld számos országában. A nap célja felhívni a figyelmet a lelki egészség fontosságára, a lelki zavarok megelőzésére, az előítéletesség csökkentésére.

Székesfehérváron első alkalommal kerül sor a világnaphoz kapcsolódó rendezvénysorozatra. A szervezők az utca emberének figyelmét szeretnék felhívni az egyébként egyre egészségtudatosabb magatartás mellett a lelki egészség fontosságára is. Mi az, amit mi magunk tenni tudunk, milyen belső és külső erőforrásokat vagyunk képesek mozgósítani, hogy jól érezzük magunkat, hogy konfliktusainkat hatékonyabban tudjuk megoldani, vagy hogy magabiztosan és céltudatosan éljük életünket, társas kapcsolatainkat.

A rendezvény szervezője az Egyensúlyunkért Alapítvány és az „EMPÁTIA-7 a psychiátriai betegekért” Alapítvány. A programot a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és Székesfehérvári Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatja. A helyszínt az Alba Plaza biztosítja, október 5-e és 9-e között „Lelki egészségpont” működik a Civil Korzón. Itt zajlanak majd a rendezvények is.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok Székesfehérvár egészségfejlesztési tervére hívta fel a figyelmet. A programot több mint egy éve indították ésennek keretében szervezték újra a KEF-et, azaz a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot is, amelynek szakértői bemutatkoznak a programsorozat keretében. 

Dr. Lőrintz Zsuzsanna arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a lelki egészség mennyire meghatározza a testi egészséget és hogy a lelki problémák testi tünetek okozói is lehetnek. Az Egyensúlyunkért Alapítvány kuratóriumi elnöke ezt követően részletesen ismertette a fehérvári programsorozatot. Mint elhangzott, az együttműködő szervezetek egy-egy nap bemutatják, hogy mit tudnak tenni a lelki egészség érdekében, milyen területeken tudnak segíteni, ha baj van, és hogyan lehet őket elérni.

Szakmai partnerként csatlakozott a Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriai Osztálya és az „EMPÁTIA-7 a psychiátriai betegekért” Alapítvány. Dr. Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos a közösség és a társadalom szerepére hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón. Gyakorló orvosként ő azt tapasztalja, hogy a lelki egészséget nem lehet csak a kórházban visszanyerni, hanem a környezet segítségével közösen jöhet el a gyógyulás. Ezért fontosak a hasonló közösségi kezdeményezések – tette hozzá -, hiszen az októberi programok keretében a korszerű közösségi pszichiátriai ellátásokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők, bizonyítva, hogy ”lehet más a pszichiátria”.

“Ép testben ép lélek.” – tartja a mondás. Az igazát pedig alátámasztja, hogy a betegségek többsége pszichoszomatikus eredetű – mondta el Dr. Almási Ferenc kistérségi tiszti főorvos. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve is csatlakozott a Lelki Egészség Világnapjához kapcsolódó programsorozathoz, hogy felhívják a figyelmet a téma fontosságára.

A rendezvényeknek az Alba Plaza ad otthont október 5-e és 9-e között. Vámos Zsolt igazgató szerint egy bevásárlóközpont olyan, mint egy nagy olvasztótégely: a társadalom teljes spektrumát át tudja fogni. Ezért is vállalják fel a felelős tájékoztatás fontosságát és adnak otthont az egészséggel kapcsolatos rendezvényeknek, közösségi kezdeményezéseknek. 

A szervezők szeretnék megtudni, hogy mit gondol az utánunk jövő generáció a lelki egészségről, ezért nyílt művészeti pályázatot hirdetnek „Számodra mit jelent a lélek egészsége” címmel. A pályázat műfaja nyitott, így verssel, prózával, fotóval, rajzzal, festménnyel, vagy akár rövidfilmmel is lehet nevezni. Három korcsoportban értékelik a munkákat: általános iskolás, középiskolás, felnőtt. Az alkotások október 3-áig postai úton, vagy személyesen adhatóak be az Egyensúlyunkért Alapítványnál (8000 Székesfehérvár, Sütő u. 10-12.). A legjobban sikerült pályaműveket a rendezvény ideje alatt kiállításon mutatják majd be.

A rendezvény utolsó napján egy amatőr színjátszó kör lép fel, valamint zenével, verssel várják a látogatókat, majd városunk ismert személyiségeivel szerveznek beszélgetést a lelki egészségről. Ennek a programnak a keretében hirdetik ki a művészeti pályázat eredményét, ahol a legjobb alkotásokat díjazzák is a szervezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik