Belföld

Már verset is az interneten olvasunk

Az Echo Innovációs Műhely a versekhez való viszonyukról kérdezte a fehérvári lakosokat. A kutatásból kiderült, hogy keveset olvasunk verset, kedvenc költőnk pedig Petőfi Sándor.

A kutatás csak megerősítette azt az általános feltevést, hogy ma már nagyon keveset olvasunk verset, a jó hír viszont az, hogy leginkább a fiatalok érdeklődnek a műfaj iránt.

Arra a kérdésre, hogy „milyen gyakran szokott Ön szabadidejében verseket olvasni?” a fehérvári lakosok közül senki sem mondta, hogy ez hetente jellemezné, s mindössze 5 százalékuk említette, hogy minden hónapban szokott verset olvasni. A többségük (53 százalék) saját bevallása szerint ennél ritkábban olvas verset, 42 százalékuk pedig sohasem teszi ezt. A legtöbb gyakori versolvasó a fiatalok között van, 35 év alatt a fehérváriaknak még 11 százaléka olvas havonta verseket, 35-60 év között ez az arány már csak 3 százalék, 60 év felett pedig alig éri el a 2 százalékot. Az internet, mely alapvetően a rövid üzeneteknek kedvez megváltoztatta a versolvasási szokásokat a fehérváriak körében, azok, akik szoktak verseket olvasni ugyanis a megjelenés helye szerint elsősorban az interneten (45 százalék) olvasnak verset, a verseskötetek csak a második helyre szorultak (35 százalék), míg azok aránya, akik elsősorban folyóiratokban, újságokban olvasnak verset, alig teszi ki a versolvasók egyötödét.

Akinek van kedvenc költője, a kutatás során többségében arra is válaszolt, hogy ki az. Ezek alapján a székesfehérvári felnőtt lakosok körében a legnépszerűbb költő torony magasan Petőfi Sándor, őt követi a sorban a népszerűségi listán Arany János. A népszerűségi „verseny” dobogósa még a költészet napja kapcsán legtöbbet emlegetett József Attila.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik