A szőtt anyagokkal, festészettel és kollázsokkal foglalkozó Péreli Zsuzsa kiállítása még novemberben nyitotta meg kapuit az Esterházy palotában. Az adventhez szorosan kapcsolódó tárlat a vízkereszthez legközelebb eső hétvégén, azaz január 8-án elköltözik a Városi Művészeti Múzeumból, de az utolsó napon egy különleges produkcióval búcsúznak a kiállított tárgyak. Tolcsvay Lászlónak ugyanis annyira megtetszett a múzeum miliője, hogy eldöntötte, egy parádés kamarakoncerttel koronázza meg a művésznő, Péreli Zsuzsa tárlatát, aki nem mellesleg a zenész felesége is egyben. Grászli Bernadett, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy már most nagy az érdeklődés az előadás iránt, a Fonográf együttes és a Tolcsvay Trió ismert alakja ugyanis, szólólemezeivel és zeneszerzői munkásságával is bizonyított már, neve fel-feltűnik Koncz Zsuzsa és Halász Judit slágerei között is. A szervezők szeretettel várnak mindenkit január 8-án, vasárnap délután 17 órakor a titok koncertre, az Esterházy palota dísztermébe, ezen az estén ugyanis bármi előfordulhat. Ki tudja, lehet, hogy ismerős arcok is felbukkannak a sorok között, de ez maradjon mind meglepetés…
- 08:32 A férfi kézisek és női pólósok javíthatnak, úszóink és vívóink a döntőért küzdenek – az olimpia harmadik napja (élő)
- 08:20 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:20 Az ilyen videók után érezzük, hogy nem szívesen úsznánk szembe egy cápával
- 08:01 Gáspár Győző verset írt Gáspár Bea 50. születésnapjára
- 07:54 ASUS Zenbook S 16 OLED: Az intelligencia és elegancia találkozása
- 07:52 A forint árfolyama a hétvégén stabil volt, július elejéhez képest érezhetően javult
- 07:46 112. percben szerzett góllal maradt életben az olimpiai címvédő fociválogatott reménye
- 07:39 Fehérvári lakástűz: ezért zuhant le a 18 éves lány
- 07:35 Kiderült, mi okozta Sinéad O’Connor halálát
- 07:31 Orbán tanácsadója szerint nem veszélyes embercsempészeket engedtek el, csak fizetett sofőröket
- 07:26 Megnyerte a venezuelai elnökválasztást Nicolas Maduro
- 07:19 Izrael volt magyarországi nagykövet-helyettesének öt családtagja is meghalt a Hezbollah focipályára mért rakétatámadásában
- 07:15 Tömegesen pusztulnak a kagylók Horvátországban
- 07:13 Lady Gaga vőlegényeként hivatkozott párjára az olimpián
- 06:56 Kútba esett egy 4 éves kislány Kőszegen, életveszélyesen megsérült
- 07:39 Fehérvári lakástűz: ezért zuhant le a 18 éves lány
- 07:19 Izrael volt magyarországi nagykövet-helyettesének öt családtagja is meghalt a Hezbollah focipályára mért rakétatámadásában
- 06:41 Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé fotót mutattak kéthónapos kislányukról
- 06:27 Megmentette anyukája életét egy gyors észjárású, 6 éves kisfiú – videó
- 17:16 Ez volt Sztálin hírhedt hadparancsa
- 18:57 Ciánmérgezés egy bangkoki luxusszállóban – az életükbe került egy rossz befektetés
- 23:29 A páston és a tatamin is drámai végjáték után úszott el a magyar érem - a második nap összefoglalója
- 18:05 „Olyan ünnepséget terveztem, amely megbékít” – az olimpiai megnyitó művészeti igazgatója visszautasította a gúny vádját
- 21:06 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 17:32 Évtizedek óta ugyanazokkal az anyagokkal mérgeznek minket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!