A vezetés – ha az ember már több éve ugyanazokat az utakat rója – bizony rutinná válik. A fehérvári autósok többsége tudja, melyik utcába lehet behajtani, hol vannak kátyúk vagy fekvőrendőrök, tisztában vannak vele melyek a forgalmasabb szakaszok és pontosan tudják, melyik tábla hol van, és mit ábrázol, anélkül, hogy egy pillantást kellene vetni rá. Ezért is eshettek rengetegen abba a hibába, hogy hétfőn – a Sziget utca – Selyem utca kereszteződésében lévő tábla áthelyezése utáni első munkanapon – behajtottak a Sziget utcába.
Komoly esély van rá, hogy a többség a saját szabálytalanságát sem vette volna észre, ha nincsenek kint a nagyon segítőkész közterület felügyelők – pont ebédidőben, amikor az említett szakaszon a legnagyobb a forgalom – és nem osztogatnak 30 ezer forintos büntetések..
Választhatunk: feljelentés vagy bírság
Hegedűs István az elsők között szaladt bele a csapdába.
Fél éve mindennap odajárunk ebédelni. Előző héten, pénteken is ott voltunk, akkor még nem volt kint a tábla, bár az ellenőrök ezt állították. Aztán szokásunkhoz híven hétfőn délben is megjelentünk, és ahogy mindig is tettem, befordultam az utcába, az ellenőrök meg már ott vártak rám. Az elnézésüket kértem, de ők azt mondták nincs választásuk, vagy feljelentenek, vagy kifizetem a helyszíni bírságot, azaz 30 ezer forintot. Utóbbit választottam, ahogy rajtam kívül sokan mások is. – mondta el István, majd hozzátette: Nem tartja sem igazságosnak, sem életszerűnek az intézkedést!
Utánajártunk, hogy egyáltalán mi volt az oka a tábla áthelyezésének. Az egyik környéken dolgozó szerint a lakók szemét szúrta, hogy az éttermi futárok nem szabályosan közelítik meg a gazdasági bejárót. Levágják az utat, és csak megkerülik a háztömböt, ahelyett hogy az egész lakótelepet megkerülnék.
A lakók lennének a hunyók?
Ebben a magyarázatban lehet valami, tekintve hogy az említett kereszteződésre egy lakossági bejelentést követően figyelt fel a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség Útügyi Osztálya, akik megállapították, hogy a forgalmi rend nem felel meg az előírásoknak.
Egészen pontosan ennek az előírásnak:
A 20/1984. (XII.21.) KM rendelet mellékletének II. fejezet 6.3. pontja értelmében:
6.3. Egyirányú forgalmú út kétirányú forgalmú útban – illetőleg olyan egyirányú forgalmú útban, amelyben a forgalom iránya ellenkező – csak útkereszteződés közvetítésével és csak abban az esetben folytatódhat, ha az ebből fakadó veszély az alkalmazott kiépítéssel és közúti jelzések alkalmazásával egyértelműen kiküszöbölhető.
Így a Sziget utca teljes szakaszát egy irányúvá kellett tenni.
Az önkormányzat úgy tájékoztatott minket: A forgalmi rend változása 16 fizető parkolót érint, amelyek így a Jancsár utcán át történő mintegy 500 méteres kerülővel érhetőek el, hasonlóan az összes többi Sziget utcai parkolóhoz. Közvetlenül ezek mellett a parkolók mellett van egy 37 férőhelyes parkoló is, amely minden irányból megközelíthető, így annak, aki nem akar 500 métert autózni, lehetősége van maximum 25 méter többlet-gyaloglással elérni célját.
Állítólag volt figyelmeztetés
A Közterület Felügyeletet is megkérdeztük, mi szükség volt rögtön az első munkanap büntetéssel kezdeni. Azt a választ kaptuk, hogy az ellenőrök nem szoktak olyan szőrös szívűek lenni, biztos eleinte csak figyelmeztettek, hiszen a tábla már több napja kint van – mondták ezt hétfőn, a tábla kihelyezésének harmadik napján – , de ha bűntettek is, azt jogosan tették. Másrészről a közterület felügyelet általában csak akkor megy ki, ha valaki bejelentést tesz, hogy a helyszínen szabálytalankodnak.
Nos, ha bárkit is figyelmeztettek, arról mi nem tudunk és senki más sem. A mi információink szerint ugyanis már az első alkalommal legalább 150 ezer forint értékű büntetést osztottak ki. A Közterület Felügyelet munkatársa azt is elárulta, a továbbiakban is lehet számítani a jelenlétükre az említett kereszteződésben.
Csak azon múlik, mennyire vagy szerencsétlen
A KRESZ szabályok megváltoztatásával egyértelműen az étterem károsodott, hiszen a vendégek odajutása igencsak komplikált lett. De nem baj, lépjünk túl ezen, rossz volt a rendszer, hát megváltoztatták… akkor miért van mindenki felháborodva? A válasz egyszerű: nem figyelmeztettek, csak büntetnek.
Ahogy az egyik panaszosunk fogalmazott: A dolog nem azon múlott, hogy mennyire tartod magad a szabályokhoz, nem is azon, mennyire vagy lelkiismeretes, csak és kizárólag arról szólt, hogy aznap reggel mennyire vagy szerencsétlen.