Mindezt pár órával azután, hogy szégyenszemre a még állva maradt két kupacsapatunk, a Honvéd és a Debrecen is letörölte magát az európai focitérképről, és pár órával azelőtt, hogy megérkezzen az ember a katalán fővárosba.
De hát meg kellett vennem a sportnapilapot, kell valami olvasnivaló a repülőútra, és hát az élet úgy hozta, a „mennyei liga” éppen azon a hétvégén indul, amikor a barcelonai vizes világbajnokságon elkezdődnek a medencés úszók küzdelmei – megjelent a szokásos adatbank.
Így köszöntik a Barcelonába érkezőket – információkkal
Tényleg tehetetlen düh uralkodott bennem (és ezzel minden bizonnyal nem voltam egyedül) csütörtökön este, és ismét arra a következtetésre jutottam: történjék bármi, szerepeljünk bármely gyalázatosan a nemzetközi kupákban vagy épp a válogatottaknak rendezett sorozatokban: a focisták mindig megússzák a számonkérést, kritikus következménye nem lesz a gyalázatos szereplésüknek.
Ezeknek az aranylábúaknak ugyanis a választott sportáguk a labdarúgás. A világ legnépszerűbb játéka. Ez a mákjuk. Vagyunk annyira naivak, hogy újra és újra higgyünk, miközben hagyni kéne őket forrni a saját zsírjukban. Túl sokat beszélünk a fociról, túl sok energiát ölünk a magyar csapatok, játékosok elemzésébe, túl sok oldalt, hasábot, rovatot, bekezdést, sort, betűt, karaktert szentelünk nekik.
Az igazi büntetés az lenne számukra, ha a lapokban a focinak szentelt oldalak a kézilabda, a vízilabda, a jégkorong, az öttusa, a vívás, a cselgáncs legfrissebb híreivel lennének teli. Lenne nagy meglepetés, amikor elmaradna az osztályozás, a mestermérleg, a nézőszámok kicsinosítása, a rádiós, az online tudósítás, riport, a harmadik félidős ajnározás. Mondjuk, úgy egy hónap bojkott. Kipróbálnám.
Hogy miért? Mert minden más sportágban egy kudarc (vagy netán kettő) következményekkel jár. Még szinte el sem kezdődött a vízilabda-vb, amikor már arról beszéltek itt-ott, mi lesz Benedek Tiborral, ha véletlen ez a torna most nem úgy jön össze, ahogy elvárják. Kik is? Az úgynevezett közvélemény, akivel még senki nem találkozott, de létezik.
Hogy is van ez? A focival szemben is nagyok az elvárások, mégsincs válságkiáltás egy kudarc után. Hát legyen! Egy vízilabda-vb-n pedig ne legyen kudarc egy nyolc vagy négy közé jutás egy teljesen újjáalakult csapattól! Ráadásul még az is könnyen előfordulhat, hogy még tovább jutnak a srácok. Milyen érdekes: egy vízilabda-válogatottat lehet előre temetni, egy magyar focicsapatot meg lehet előre továbbjuttatni – gondolatban.
No, de elég a fociból! Még akkor is, ha így este tizenegy után a szobám tévéjét kapcsolgatva több csatornán is Gerardo Martino sajtótéjékoztatóját idézik fel (a compostelai borzalmas vonatbaleset mellett): pénteken mutatták be a Barcelona új vezetőedzőjét.
Spanyol úriember figyeli a spanyol-görög pólómeccset egy étteremben
Már a katalán főváros repülőterén külön stand várja a vizes világbajnokságra érkezőket, és a város több pontján is figyelmeztetnek a vb-re a molinók, plakátok. A spanyol szinkronúszó lányok voltak a péntek nagy reménységei, bizonyítottak is az ezüstéremmel, miközben a spanyol pólósok elvéreztek a bombaerőssé váló görögök ellen (7-8).
Azt a meccset már egy kisebb vendéglőben szemléltem: különös volt látni, ahogy Szirányi Balázs szépít 5-3-ra, majd a mellettem ülő úr elismerően bólogat a gól után.
Legutóbb 2003-ban jártam Barcelonában, a vizes világbajnokságon. Akkor a férfi-vízilabdaválogatott aranyérmes lett, a női az 5. helyen végzett.
Eltelt tíz év: akkor tűnt fel Cseh László, akinek most minden érem szépen csilloghat majd. Hosszú Katinka nyolc számban indul, Gyurta Dániel megvédené címét.
Mennyei lenne a magyar sikerek után az éremtáblázatot böngészni a hazafelé úton.
