Szórakozás

Húsz évet várt a tetováltatással Koós Réka

A színésznő reggeltől estig próbál, közben gyermeket nevel. Mégsem klasszikus anyuka és színészalkat, inkább egy vagány negyvenes. Beszélgetés Koós Rékával.

Hír24: Már javában próbáljátok a Madáchban a Mamma Miát, amiben Donna Sheridant játszod. Hogy álltok?

Koós Réka: Általában nem szeretem a próbafolyamatokat, nehezen szoktam megélni őket. Úgy szoktam érezni, hogy nehéz, hogy nem vagyok rá képes. A Mamma Mia is nehéz, de most legalább jól érzem magam. Élvezem a munkát.

Vágytál erre a szerepre?

Az én viszonyom a szerepekhez egy kicsit más, mint a többieknek. Voltak szerepálmaim, de azokon már túl vagyok. Sokszor előfordul, hogy olyan szerep válik a kedvencemmé, amitől az elején még tartottam, mint például a Mary Poppins című musical Mrs. Banks-e, és úgy tűnik Donna Seridan is egy ilyen lesz.

Óriási az érdeklődés a darabbal kapcsolatban. Van rajtad nyomás emiatt?

Majd a premier előtt egy héttel ráérek görcsölni, most a készítőké a legnehezebb feladat. Persze a munka nekem is rengeteg időmet lefoglalja, de most még nincsen rajtam pánik.

Fotók: RTL Klub

Mi történik majd azon a héten?

Az a főpróbahét. Akkor már nagyon kell tudni mindent, helyre kell kerülnie mindennek a fejekben. Akkor már nincs semmi sanszod mással foglalkozni, minden mást ki kell zárni. Nagyon koncentrált és sokszor igen feszültséggel teli időszak.

Mennyi időt töltesz ilyenkor a színházban?

Itt vagyunk reggel tíztől este hétig, de valamikor meg kéne tanulni a szöveget is. Reggel pedig a próba előtt már vinnem kell a kislányomat iskolába. Természetesen este is kell vele foglalkoznom. Ebben az időszakban sok segítségre van szükségem emiatt.

Hány órát alszol?

Muszáj aludni, mert különben nem tudok sem koncentrálni, sem énekelni. Hetet mindenképpen. Persze vannak napok, amikor erre nincs lehetőség.

Hogyan tudsz relaxálni?

Ha éppen nem a kislányommal foglalkozom, általában olvasni szoktam, elmegyek futni, vagy csak bemegyek a természetbe. Lemegyek a Duna partra vagy az erdőbe, nekem a csend a kikapcsolódás. Néznem és hallgatnom kell a vizet. Néha órákon keresztül.

Nemrég új tetoválás került rád. Honnan jött az ötlet?

Ez most mindenkinek a mániája. Kezembe akadt egy fénykép egy gyönyörű madárról. Annyira Szép, hogy úgy döntöttem, engem is díszíteni fog ezentúl. Számomra a szabadságot jelképezi. Az első tetoválásom két évvel ezelőtt került rám, ezt követett 4 másik. Akinek van tetoválása, az tudja, hogy ezt sokszor nem lehet abbahagyni.

A színházban mit szólnak hozzá?

Én civilben vagyok tetovált, amikor előadás van, akkor lesminkelem.

Mit szólnál, ha a lányod is előállna az ötlettel?

Nyilván az az ő teste, azt csinál vele, amit szeretne. Különben ő kimondottan nem szereti a tetoválásokat, de még kislány, 10 éves. Én erre már vagy húsz éve készülök, csak különböző kifogások miatt halogattam. Hogy a színpadon nem lehet, fájni fog, meg ilyenek. Aztán egyszercsak elkezdtem…

Vannak még benned ehhez hasonló kitörésre váró dolgok?

Ezen kívül nem annyira. Maximum, hogy szeretnék egy saját vitorlást, amivel majd aztán versenyezhetek is. De ez a mi szakmánkban sajnos nem nagyon kivitelezhető. Úgy gondolom Én nem vagyok szakbarbár. Rengeteg mindent szeretek csinálni a színészeten kívül, de ez azért is van, mert ott töltődöm föl ahhoz, hogy a színpadon teljesíteni tudjak.

Vagányabban fogod el az életet a többi kollégánál?

Talán egy picit, de nem szeretném magamat vagányságban senkihez sem hasonlítani, nem emiatt csinálom ezeket a dolgokat. Nekem néha feszegetnem kell a saját határaimat.

Nyáron lesz időd nézni a vizet?

Amikor vége a próbafolyamatnak, majd lemegyek a Balatonra, és igen, nézem. Egy hónapra simán leteszem oda a székhelyemet. Múlt héten is lementem a partjára és egyszerűen csak bámultam. Ha ezt tőlem elveszik mert túlhajszolnak, akkor nem tudok teljesíteni igazán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik