Voltak ebben a városban nagy bulik az elmúlt esztendőben. Mindig azt mondtuk, már nem lehet tovább fokozni. Csak az Isten tudja, mégis mi vonzotta az embereket Fehérvár szívébe, hogy együtt köszöntsék a bizonytalannak tűnő évet, s búcsúztassák a portól és aranytól szenvedő és fénylő óévet. Székesfehérvár úgy döntött, tömegével ünnepli a fényessé sikeredett 2013-at, és – tegyenek bármit is a közélet diktálói – magáévá teszi a 2014-es esztendőt is.
Emberek emberek hátán, közvetlen népek, akik mulatni gyűltek egybe – nos, ilyen volt a legutolsó évfordulón a koronázó város. Fényképezővel a nyakamban több tucat embertől hallottam: boldog új évet a dolgozóknak is! Bár felém szólt a köszöntés, mégis láttam a mentőorvost sofőrjével, az alkoholmentesen koccintós tűzoltót, a mosolyra ívelő szájú rendőrt, a szociális otthon gondozóját, az energiát biztosító vállalatok ügyeleteseit, azokat, akik az ünneplés pillanatában is dolgukat végezték…
Valami végérvényesen megváltozott Székesfehérváron: lakói fehérvárinak gondolják magukat, és összetartozásuk gyökeret vert, talán újabb ezer évre!
Boldog új esztendőt, Székesfehérvár!
Válogatás nélkül itt találhatók a fehérvári Szilveszter képei.