Sport

Sorra buknak le az orosz úszók

úszás (úszás, )
úszás (úszás, )

Natalja Lovcova személyében szombaton két napon belül a harmadik orosz úszót tiltották el a versenyzéstől doppingolás miatt.

A 24 esztendős sportoló, aki tagja volt a tavaly nyári, londoni olimpián szerepelt, a selejtezőből amúgy tovább nem jutó 4×100 méteres gyorsváltónak, az orosz doppingellenes ügynökség (RUSZADA) bejelentése szerint két és fél évig nem indulhat sem hazai, sem nemzetközi viadalokon.

A RUSZADA – szintúgy részletek közlése nélkül – csütörtökön Kszenyija Moszkvina eltiltásáról adott hírt: a rövidpályás Európa-csúcstartót és Eb-aranyérmest hat évre tiltották el a versenyzéstől, miután három hónapon belül másodszor kapták rajta tiltott szerek használatán. A 23 éves Moszkvina a női 100 méteres hátúszás Európa-rekordját tartja 56.36 másodperccel, amit még a 2009-es rövidpályás kontinensviadalon állított fel.

Szintén csütörtökön tiltották el – hivatalosan ugyancsak a doppingelőírások megsértése miatt – a versenyuszodáktól 18 hónapra a 19 esztendős vegyesúszó Jekatyerina Andrejevát, a 2010-es ifjúsági olimpia ezüstérmesét, aki ugyancsak tagja volt a londoni ötkarikás játékokon indult 4×100-as orosz gyorsváltónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik