Belföld

A Fidesznek továbbra sincs kihívója

Azzal, hogy a Fidesz 50 százalék feletti eredményt ért el, hivatkozhat arra, hogy bírja a választók többségének támogatását. Az alacsony részvétel miatt természetesen megkérdőjelezhető lesz ez az interpretáció, de az országgyűlési választáson nem sikerült 50 százalék fölötti eredményt elérni, most viszont igen. Úgy néz ki, egész Európában a Fidesz kapta a legnagyobb arányú szavazatot, ami jelentős fegyvertény Budapesten és Brüsszelben egyaránt (egyetlen párt teljesített jobban, mégpedig a szocialista frakcióhoz tartozó Máltai Munkáspárt, amely 53,3 százaléknyi szavazatot szerzett).

Kétarcú Jobbik-siker

A Fidesz az áprilisi táborának körülbelül 55 százalékát, a baloldali pártok a sajátjaiknak a 50 százalékát, az LMP a 43 százalékát tudta elvinni szavazni, a Jobbik viszont jóval gyengébben teljesített: alig egyharmadát tudta mozgósítani 7 héttel korábbi szavazóinak.

A Jobbik eredménye tehát csak első ránézésre nagy siker: az MSZP-t valóban magabiztosan megelőzte, de a baloldali szavazók még mindig jóval többen vannak. A Jobbik csak akkor tudja megszerezni a kormánypárt kihívójának szerepét, ha a baloldal a következő időszakban felőrli magát – derül ki a Political Capital elemzéséből.

Indulhat a harc a baloldalon

A baloldalon óhatatlanul beindul a küzdelem a vezető pozícióért; Gyurcsány Ferenc akár új erőre is kaphat. Az önkormányzati választásra való felkészülést ez nagyban nehezíteni fogja, mert annak több szintjén (polgármesterek, főpolgármester, tízezer főnél nagyobb települések és budapesti kerületek egyéni kerületei) csak együttműködve van esélyük labdába rúgni. Különösen a fővárosban indulhat be az átrendeződés, ahol az MSZP úgy néz ki, a negyedik helyre szorult, a fej-fej mellett teljesítő DK és Együtt-PM mögött.

A fővárosban a három formáció még mindig gyengébbnek tűnik, mint a Fidesz, egyáltalán nem biztos tehát, hogy egy közös főpolgármester-jelölt legyőzné Tarlós Istvánt. Az LMP-vel együtt viszont már erősebbek a kormánypártnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik