Szórakozás

Ittas rendőr okozhatta a tömegkarambolt az M3-ason

Három sérültet szállítottak kórházba az M3-as autópályán hétfő este történt tömegbaleset helyszínéről. Bag térségében 19 óra körül több autó ütközött össze.

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgáló rendőrt, aki nagy valószínűséggel a hétfő esti, az M3-as autópályán történt tömegkarambolt okozta – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Kállai Gábor elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak. Összesen hat jármű szaladt egymásba, hárman megsérültek. A férfi kihallgatása jelenleg is folyik.

Hétfő – Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője a korábban elmondta, hogy öt-hat gépkocsi rohant egymásba hétfő este az M3-as autópályán Bag térségében. A pontos adatokról, illetve a baleset körülményeiről csak kedden ad részletesebb tájékoztatást a rendőrség, mivel a szemtanúk meghallgatása, illetve a helyszínelés – így a teljes pályazár is – legalább hajnalig tart. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság késő este azt közölte, hogy hat autó ütközött össze.

Németh Cecília, a mentők sajtóügyeletese elmondta, hogy öt mentőautóval vonultak a helyszínre, ahol négy sérültet találtak. Egyikük csupán helyszíni ellátásra szorult, míg két gyermeket és egy nőt kórházba szállítottak. Egy 14 éves fiút, aki könnyebben sérült, illetve a szintén könnyebb sérüléseket szenvedett nőt a hatvani, míg egy súlyos állapotban lévő 7 éves fiút a fővárosi Heim Pál kórházba vittek.

Spitz Alexandra Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a helyszínt a gödöllői tűzoltók biztosítják.
Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese korábban azt mondta, hogy az M3-as Nyíregyháza irányába vezető oldalán, a 37-es kilométernél (a bagi lehajtó közelében) ismeretlen körülmények között történt a baleset. Az autópályát mindkét irányban lezárták, a fővárosból kifelé haladó forgalmat Gödöllő felé, az ellenkező irányban közlekedőket a 3-as főútra terelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik