Belföld

Mesterházy: baloldali többség lehet az EP-ben

Az MSZP elnök-frakcióvezetője Hannes Swobodával, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

A magyar politikus hangsúlyozta, hogy a baloldali többség azt is eredményezhetné, hogy Martin Schulz legyen az Európai Bizottság elnöke. Ez azért lenne fontos, mert az elmúlt hetek vitáiból kiderült: a jobboldali konzervatív pártok a folytatás mellett teszik le a voksukat, “ami az ő gondolkodásmódjuk szerint nem jelent mást, mint hogy újabb és újabb megszorításokat kell az uniós költségvetésben eszközölni”.

A baloldal és Martin Schulz programjának középpontjában viszont elsősorban a munkahelyteremtés áll – közölte, hangsúlyozva, hogy Magyarországon a munkanélküliség jelenti az egyik legnagyobb problémát. A részvételre biztató politikus a kampányukról szólva arról is beszélt, hogy a magyar nemzeti érdekeket ésszel kell képviselni. Hozzátette: az ésszel való képviselet hatékonyabb tud lenni annál, mint amikor valaki állandóan konfliktusokat generál, harcolni akar vagy “arrogáns módon erőt fitogtat”.

Hannes Swoboda a Fidesz kampányára utalva azt mondta, tiszteli Magyarországot, de tiszteletet nem azzal lehet szerezni, hogy felírják egy plakátra, azért meg kell dolgozni. Hozzátette: biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe bekerülő szocialista képviselők meg fogják érdemelni a tiszteletet.

A vasárnapi választás eredménye arról dönt, hogy Európa milyen irányba megy tovább – hangsúlyozta, miközben azt is elmondta, hogy az előrejelzések szerint az Európai Néppárt képviselői helyeket fog veszíteni. A sajtótájékoztató végén Mesterházy Attila a pálinkafőzés körüli vitákra emlékeztetve egy üveg pálinkát adott át Hannes Swobodának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik