Belföld

Az MSZP szerint nehezebbé válik a hatalomváltás

Az MSZP szerint a Fidesz választójogi törvényjavaslatának elfogadása esetén a választások megnyeréséhez több ellenzéki szavazat kell majd, mint kormánypárti, így egy hatalomváltáshoz a választók mintegy 58-60 százalékának támogatása kell.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján állítását alátámasztva példanélkülinek nevezte, hogy az új választási rendszer a vesztesek eddigi kompenzációja helyett a győztest “premizálná”, ami szerinte torzítja a társadalmi akarat pontos megnyilvánulását.
Szerinte a Fidesz maga számára kedvező módon rajzolta meg a választókerületeket. Ennek során az általában nagy arányban MSZP-re szavazó kazincbarcikai és komlói választókerületeket megnövelték, míg a fideszes városvezetésű Debrecent három kerületre osztották – sorolta az ellenzéki politikus.
Molnár Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta, nem állítják hogy ne lehetne legyőzni a Fideszt, a szocialista párt pedig szerinte valós győzelmi esélyekkel indul a következő voksoláson, amíg biztosítják annak titkosságát.
Kiemelte: úgy látják a kormánytöbbség az egyenlő választójog alkotmányos követelményét már most megszegi előterjesztésével, hiszen abban különböző választási lehetőségeket szán a Magyarország területén, illetve a határokon túl élő, valamint a valamelyik nemzetiséghez tartozó magyar állampolgároknak.
Kérdésre válaszolva aláhúzta: az MSZP – korábbi álláspontját átértékelve – támogatja a határon túli magyarok állampolgárságát, de történelmi hibának, a magyar bel- és pártpolitikai konfliktusok exportálásának tartanák, ha a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok is szavazati joghoz jutnának.
Mint mondta, korábban a Fideszben így gondolkozott Áder János, a párt egyik jelenlegi EP-képviselője is, aki 1993-ben, egy parlamenti felszólalásában azt mondta, nem tartanák helyesnek, hogy “Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdésiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon”. Molnár Zsolt emellett emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz a 2010-es voksolás után egy hónappal benyújtott választási törvényjavaslatában még szintén magyarországi lakóhelyhez kötötte a választójogot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik