Belföld

Közmunkások gyűjtötték az aláírást Szili Katalin pártjának

A hírről az Index számol be, azt írják, hogy Makai Istvánné Barkóczi Gizella egy ismerősével küldte ki a hozzá munkára jelentkező fiatalt a VIII. kerületbe, azzal, hogy gyűjtsön neki aláírást a képviselőjelöltséghez. A képviselőjelöltet azóta regisztrálták is.

A portál informátora állítja, harmincezer forintos szabálysértési bírságot szeretett volna közmunkára váltani, ezért a Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezethez jelentkezett. Ennek a szervezetnek a vezetője Makai Istvánné Barkóczi Gizella, aki a lakására hívta a jelentkezőt, itt derült ki, hogy a feladata aláírásgyűjtés lesz.

Szili: Mindenki jogszerűen járjon el

A közmunkás, mint elmondta, gyűjtötte is aláírásokat, azt csak egyetlen egyszer tagadta meg, amikor a tatárszentgyörgyi áldozatok emlékére szervezett eseményen kellett volna gyűjteni, mert ízléstelennek találta a dolgot. De azt megtudta, hogy mások pénzért gyűjtik az aláírásokat.

Az Index megkereste Szili Katalint, a párt vezetőjét is, ő elmondta, nem foglalkozott az egyéni jelöltek aláírásgyűjtésével, minden egyes jelölt a saját csapatával dolgozott, a központtól csak annyi utasítást kaptak, hogy jogszerűen járjanak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik