Szórakozás

Madár Vera motoros kalandokba keveredett

A Jóban Rosszban stábja idén is a Harley-fesztiválon forgatott. Most is Bodolaiék utaztak Alsóörsre a történet szerint, de ezúttal Gyöngyi és Emil is motoros kalandokba keveredik. Madár Vera először járt a fesztiválon, és jócskán érte meglepetés.

Madár Vera nem egy nagy motoros, és a kétkerekűk szerelmeseit sem ismeri közelről. A TV2 sikersorozatának sztárja azonban a háromnapos forgatás után úgy érzi, magánemberként is ellátogat majd a Harley-fesztiválra.

„Alapvetően óvatos duhajnak tartom magam, és félek is a motorozástól, mégis nagyon pozitív csalódás volt számomra ez a fesztivál. Úgy gondolom, hogy az emberekben hamis sztereotípiák élnek a motorosokkal kapcsolatban, pedig rendkívül összetartó és intelligens közösség. Teljesen más színben tűntek fel, ahogy megismertük őket, szerintem ritka manapság az ehhez hasonló összetartás” – mondta Madár Vera, aki először járt a Harley fesztiválon.

„Az biztos, hogy a jövőben magánemberként is szívesen ellátogatok majd Alsóörsre. Nagy ‘egymásra találás’ is volt ez a háromnapos forgatás, hiszen ők is egy egészen más arcunkat ismerhették meg, és teljesen megváltozott a színészekről alkotott képük. Elmondásuk szerint a sorozat ezek után még nagyobb kedvencük lett” – tette hozzá a sorozat Gyöngyije.

Hogy milyen kalandokba bonyolódik Gyöngyi, Emil és a Bodolai házaspár, az a Jóban Rosszban legújabb epizódjaiból derül ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik