Belföld

Többen távoznak az Új Színházból

Az Új Színház jelenlegi repertoárdarabjai közül egyetlen előadás sem marad műsoron és a társulat több tagjai is távozik.

Egyetlen előadás sem marad műsoron az Új Színház jelenlegi repertoárdarabjai közül márciusban, holott hét darabot is játszhatnának – mondta Márta István, a színház leköszönő igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy a társulat tagjai és a munkatársak közül már többen úgy döntöttek, nem maradnak.

Márta István tájékoztatása szerint a február 1-jén hivatalba lévő új vezetés első bemutatója március végén Kodolányi János Földindulás című darabja lesz, amelyben a társulat néhány tagja kap csak szerepet. Ezen kívül vendégelőadások és koncertek szerepelnek a márciusi műsoron.

Hozzátette: a színészeknek azt mondta, fontolják meg a színháztól való távozást, erről áprilisban kell majd dönteniük. Pokorny Lia és Gáspár Sándor azonban már nyilatkozott távozási szándékáról.
A színház műszaki vezetője, művészeti titkára, dramaturgja, művészeti vezetője és Hargitai Iván rendező február 1-jével távozik és később a jelenlegi gazdasági igazgató is követi őket – közölte Márta István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik