Sem a személyi kérdésekről, sem frakcióalakítási terveikről nem beszéltek egy ideig a kormánypártok, mivel Orbán Viktor a szabadságát töltötte. Az Index szerint ez idő alatt szüneteltek az április 7-én megkezdett kormányalakítási tárgyalások.
A kormányfő egy hete levezette a választási győzelem utáni első kormányülést, ahol a választási szervek vezetői számoltak be, ezután részt vett a Fidesz-elnökség ülésén is, közben pedig külön-külön megbeszéléseket folytatott azokkal a kormánytagokkal, akikre a következő kabinetben is számít. A miniszterelnök egy hét szabadságot vett ki, és csak szerdán kezdi újra a munkát.
Az új kormány várhatóan csak május végén alakul majd meg. A KDNP frakcióvezetője azt mondta a Hír Tv-ben, hogy a miniszterelnöknek van kormánya, ő jelöli ki a kabinet tagjait, de várhatóan a hagyományos KDNP-s tárcákat, államtitkárságokat továbbra is a politikusaik viszik majd. A Magyarország élőben című műsorban Harrach Péter azt nem tudta megmondani, hogy pártja a kormányban nagyobb arányban képviselteti-e magát.