Belföld

Elfoglata a Hallgatói Hálózat a SOTE rektori titkárságát

A mintegy 20 HaHa-s aktivista ülősztrájkba kezdett, és addig nem hajlandók elhagyni az egyetemi épületet, amíg az intézmény vezetősége nem kezdeményez eljárást Schmitt Pál köztársasági elnök másolt kisdoktorijának ügyében.

Mint ismeretes tegnap Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatáról a SOTE vizsgálóbizottsága megállapította, hogy Schmitt dolgozatának nagy része másolt, mégsem kezdeményezte a fokozat visszavonását.

Az indoklás a következő volt: „A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna hogy képezze” – írja a jelentés összefoglalója. „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak” – így a bizottság.

Az egyetemisták az ellen tiltakoznak, hogy miután kiderült, valóban másolt a dolgozat, a SOTE vezetése nem tesz semmit. Kb. 20-an transzparensekkel ülősztrájkba kezdtek a SOTE rektori titkárságának irodájában, és felszólításra nem tágítanak.

A táblákon ilyen és ehhez hasonló feliratok vannak: a gerinc nem törzsanyag, Pali maga is meglepődött a dolgozatán, a plágium a tudományos közösség elárulása. A fénymásolóra meg nemes egyszerűséggel fel van rahasztva: diplomás fénymásoló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik