Belföld

Bokros előbb Tarlóst, majd Orbánt váltaná le

bokros (bokros)
bokros (bokros)

Falus Ferenc és Magyar György visszalépése után bizakodó, a Medián-felmérés dacára (amely szerint a baloldali jelölt népszerűbb volt nála) jó ötletnek tartja Falus Ferenc visszalépését, mert „most az a lényeg, hogy a demokrácia erői összefogjanak, és a bárki által mért százalékok is összeadódnak. (…) A visszalépésekkel az esélyek olyan mértékben nőttek, hogy akár meg is nyerhetjük a választást”. Annak ellenére ezt mondja, hogy az áprilisihoz hasonló szabad, de nem tiszta önkormányzati választásokra számít. „Nincs sajtószabadság, nem egyenlő esélyű a hozzáférés a különböző médiumokhoz, és az anyagi lehetőségek is enyhén szólva különböznek.” A BKV járművein szinte csak Fidesz-jelölteket reklámoznak, a Fidesz plakátjai kormánytámogatással készülnek. „A Fidesz főként a rezsicsökkentéssel és a bankok elszámoltatásával kampányol, azokra a plakátokra rá van írva, hogy kormányinformáció. Miért kell ezeket most közzétenni? Mert önkormányzati választás van.”

Nyugat és kelet harca

Nem foglalkozik azzal, hogy megkésett volt-e visszalépés, ez a baloldali pártok ügye. „Jobb későn, mint soha. Hogyha a demokratikus erők egységesen ki tudnak állni a vezérelvű parancsuralom erőivel szemben”, akkor – ahogy a plakátjaikon is lehet látni – végre van választás. Mivel az MSZP országos elnöksége és a PM sem támogatja, nem mondja, hogy minden demokratikus erő támogatja, de nem foglalkozik az MSZP belügyeivel, a szocialista választókra összpontosít. Ők pedig túlnyomó többségben őt támogatják, ezt már azelőtt lehetett tudni, hogy a szocialista párt döntött. Ezt tapasztalta, amikor az aláírásgyűjtés alatt két hétig reggeltől estig kint állt az utcán. Nem zavarja, hogy elkötelezett jobboldaliként baloldali pártok támogatják. A saját programját képviseli, ahhoz sorakoztak fel a baloldali pártok. A fő üzenet, hogy nem a szakpolitikai kérdések a legfontosabbak, hanem „a demokrácia helyreállítása a most már nem is annyira lopakodó diktatúrával szemben. Nyugat és kelet harca”. Az EU, a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállam az egyik oldalon, az államközpontú és államelvű szolgaság, szegénység, leszakadás a másikon. Ő az előbbit képviseli, a Fidesz és főleg a Jobbik a másodikat.

A Bokros-csomag jobban teljesített

A Bokros-csomagról – szerinte – a józan többség ma már úgy gondolja, hogy szükséges volt, „az államcsőd elől rántotta el az ország szekerét. És ennél többet is hozott a konyhára, mert a rákövetkezendő öt évben volt Magyarországon egy ma már aranykorinak tűnő, 3-5 százalékos gazdasági növekedés”. Azóta több megszorító intézkedés volt, a legutóbbi 4 évben is, de már nem is merték megszorításnak nevezni – teszi hozzá. Az Alkotmánybíróság azért semmisítette meg a Bokros-csomag több elemét, mert akkor még volt. „Ma már nem tud az Alkotmánybíróság semmit megsemmisíteni, mert fogatlan oroszlán”, de az is csak egy népi mítosz, hogy annak idején olyan sok mindent megsemmisített. Annyi történt, hogy „bizonyos, családtámogatásra vonatkozó intézkedések bevezetését elhalasztotta 9 hónappal”. Ha a Bokros-csomag fogalom, „akkor úgy látszik, eredményes volt. Ha eredményes volt, és ez alapján van ismertség, hírnév, elfogadottság, bizalom, hitelesség, azt föl kell használni”.

Fotók: MTI/Soós Lajos

Milyen kétharmad?

Bokros Lajos szerint a Fideszre nem szavazott az emberek kétharmada, csak a választáson részt vevők jelentős része. A választási rendszer torz, de – ismerte el – valóban nagyon sok embernek tetszik „a kádári hagyományokon alapuló oligarchikus rend”, amit a Fidesz visszaépített. Szeretik az államot, az állami gondoskodást, hogy rezsicsökkentés van. Sokan szerethetik azt is, hogy nem kell saját hibáiért felelősséget vállalni, van egy kollektíva, amihez lehet tartozni. „Különösen, mikor van egy zsigeri tőkeellenesség, kapitalizmusellenesség az országban.” Ők fennen hirdetik, hogy nem szabad visszanyúlni ezekhez a neokommunista hagyományokhoz. „A versenyelvű piacgazdaság és a kapitalizmus hozhatja meg csak a gazdasági növekedést, a beruházásokat, a munkahelyeket. Csakis arra alapozva lesz jólét és felzárkózás. Minden más zsákutca.”

A Fidesz nem európai, nem konzervatív

Szerinte végre van alternatíva, „van egy egységes demokratikus összefogás”, és azért érdemes most szavazni, mert a demokrácia helyreállítása az önkormányzatoknál kezdődik. A „Fidesznek sem programja sem értékrendje nem volt, vitára sem állt ki. Ma sem hajlandó erre”, noha a demokrácia alapja, hogy minden jelölt nyilvános vitában érvel, és úgy próbál győzni. A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) nagyon sokat hozzáad a demokratikus erők növekedéséhez. Ők „az egyetlen nyugat-európai ihletésű jobbközép, konzervatív, szabadságelvű, nemzeti elkötelezettségű párt. (…) Csakis a piacgazdaság, a verseny, a kapitalizmus, a befektetések, a gazdasági növekedés alapozhatja meg egy társadalom jólétét”. Bokros Lajos szerint nem az adórendszerben kell keresni a csodafegyvert, hanem a gazdaságpolitika hitelességében. „Ha egy gazdaságpolitika hiteltelen, és különböző ragadozó adók tömkelegével próbálja fosztogatni a vállalkozókat meg a bankokat, aminek következtében se munkahely, se beruházás, se hitel, akkor ezzel nagyon keveset tud kezdeni egy önkormányzat, ez nyilvánvaló. Éppen ezért kell olyan helyzetet előállítani, hogy az önkormányzatok legalább fékezni tudják azt a pusztító utálatosságot, amit a központi kormányzat e tekintetben ránk nyom.”

Tarlós lobbizhatna, ha akarna

A volt EP-képviselő szerint Brüsszelben lehet lobbizni uniós pénzekért. Azt továbbra sem árulja el, hogyan. Ő nyolc évig dolgozott a Világbankban, öt évig volt európai parlamenti képviselő, nagyjából az egész nyugat-európai politikai osztályt ismeri, tudja azt is, hogy az EU szabályelvű rendszer, „ami nem a kormány kényének-kedvének kiszolgáltatottan támogatja az önkormányzatokat és a helyi vállalkozásokat”. Szerinte Tarlós István is lobbizhatna, csak nem akar. „Ő része, terméke, áldozata a vezérelvű parancsuralomnak.” A főpolgármestert nem bántja, mert nagyon tiszteli, kiváló mérnökembernek tartja, aki egyszerűen csak politikailag gyenge. Egy olyan intézményt vezet, ahol a Fidesz és nem a helyi társadalom elvárásainak kell megfelelni, pedig az „önkormányzatoknak a központi hatalom ellensúlyának kell lenniük, nem a kiszolgálóinak”. A Fidesz viszont azt sugallja, hogy azért kell kormánypárti polgármestereket, főpolgármestert választani, mert akkor lesz pénz. „Ez önmagában leleplezi őket, ez nem demokratikus álláspont.”

Maga a rendszer feudális

Bokros hibának nevezi az önkormányzati adósságok átvállalását. „Mert ha átvállalják, akkor mindenkit felhívnak keringőre, és azokat az önkormányzatokat büntetik, amelyek helyesen gazdálkodtak és nem volt adósságuk. Ez pontosan a kegyosztó, feudális oligarchia logikája”, amit ő ellenez, mert nem igaz, hogy az önkormányzatok az újabb és újabb feladataik miatt adósodtak el, mindig tudni kell, hogy „egy adott feladatkört milyen jövedelemhalmazzal tud ellátni. Folyó feladatok, folyó költségek kiadására nem szabad hitelt felvenni, csak fejlesztésre és beruházásra. Arra meg azért nem kell, mert az EU több pénzt ad Magyarországnak, mint az összes állami beruházás együttvéve. Az önkormányzatok eladósodása az döntően saját felelősségük volt”.

A békejobbtól a háborúig

Főpolgármesterként abból indulna ki, hogy „talán nem gonosz ez a központi kormány annyira, hogy ha ellenzéki vezetője lesz a fővárosnak, akkor háborút indítson, hanem a budapestiek érdekeit nézi”. Ő kötelességének tartaná, hogy próbáljon együttműködni, „természetesen a törvényesség és a tisztesség szigorú követelményeit betartva. Hogyha ők ezen az alapon nem lesznek hajlandók együttműködni, akkor harc lesz”. Szerinte Tarlós István egyáltalán nem küzdött az erős fideszes polgármesterekkel, ez csak színház volt, ő azt is kezelni tudná, ha fideszes többség lenne a közgyűlésben. Békejobbot nyújtana minden olyan kerületi polgármesternek, „aki a törvényesség és tisztesség talaján állva a helyi társadalom érdekét képviseli. A választás másnapján el kell felejteni, ki milyen pártból érkezett, a fővárosi lakosság érdekeit kell képviselni”.

Ha nem nyer, akkor sem lesz semmi, továbbra is tanít az egyetemen, építi a Modern Magyarország Mozgalmat, amely országos párttá válna 2018-ra. Bokros ezúttal sem cáfolja miniszterelnöki ambícióit. Nem olyan értelemben vannak ambíciói, hogy mindenáron valami akar lenni, „hanem hogyha olyan helyzet alakul ki Magyarországon, hogy a demokrácia erői győzedelmeskednek, akkor szükséges lesz az országot újjáépíteni. Ahhoz bizony nagyon sok tudás, tapasztalat meg tehetség kell” – mondja a VS.hu-nak.

Belekóstolna a Budapest-szeletbe

Ezt már a Borsnak mondja. Bokros Lajos újfent megerősíti, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások nem foglalkoztatják. „Okafogyottá váltak”. Nem bánja, hogy nem támogatja minden baloldali párt, mert „már az is óriási haladás, hogy van két és fél baloldali párt” amelyik fölismerte az összefogás szükségességét. A MoMa-elnök a kérdésre, hogy ki szavaz rá, ha a baloldaliaknak túl jobboldali, a jobboldaliaknak pedig balos, azt feleli, hogy a demokraták. Az interjúban arról is beszél, hogy a „bal-jobb-bal-váltás” nem rá jellemző, hanem a Fideszre. Ő mindig következetesen piacbarát, vállalkozóbarát politikát folytatott. A Fidesz húsz éve azért bírálta, mert konzervatív gazdaságpolitikát valósított meg.

Bokros Lajos a Borsban elismeri, hogy nincs városvezetői tapasztalata, de rengeteg országban segített önkormányzati reformoknál. Szerinte a BKV biztosan nem áll le, a 3-as metró pedig a főváros ütőere, naponta utazik rajta, a felújítása nem lehet kérdés. Meg kell nézni, mi van a kasszában. Az interjúban utal rá, hogy a jegyárakat nem emelné, mert azok már most sem alacsonyak, de a dugódíjat nem ellenzi. Színjátéknak tartja, ahogy most Tarlós küzd a forrásokért, ő Orbán Viktorral szigorúan a törvényesség és tisztesség alapján tárgyalna, nem kérni menne, hanem jogokat érvényesíteni.

A bajusz nem rövidül

Szerinte most nem kell táncolnia a kampányban, majd kitalál mást. Nem árulja el, hogy mit, meglepetést ígér. Az biztos, hogy nem kurtít bajuszán, ami egy „bejegyzett márkavédjegy. A kurtítás hallatlan sérelmeket okozna” a feleségének. Ő bajuszpárti. Bokros most a tanításból él, és megválasztása esetén is maradna a katedrán. A bulvárlap által készített Budapest-tesztet a jelölt csaknem hibátlanul megoldotta. Csak azt nem tudta, milyen az a Budapest-szelet.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik