Az előzetes tervek szerint a Millenárison február 16-án lesz Orbán Viktor évértékelője, egyben a kormányoldal kampánynyitánya – tudta meg Népszabadság a Fidesz keddi elnökségi ülése után.
Fotó: Kummer János
A tanácskozáson javaslatot tettek a Fidesz-KDNP 2014-es országos listájára is. A listát Orbán Viktor vezeti, második a szövetséges KDNP elnöke, Semjén Zsolt, aztán Kövér László és a pártszövetség vezető politikusai, szövetségesi rendszerének prominensei következnek. Köztük a frakcióvezetők, Rogán Antal és Harrach Péter, valamint az alelnökök, kormányzati szereplők, mások mellett Lázár János, Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Balog Zoltán.
A KDNP a választás után is “hangsúlyos” frakciót alakíthat majd, mivel politikusai, Latorczai János, Rubovszky György, valamint Rétvári Bence, Simicskó István, Soltész Miklós államtitkár is a listán lesz. Hoffmann Rózsa listás szereplése viszont bizonytalan.
Négy éve Orbán után a második helyen még Schmitt Pál, később megválasztott, majd lemondott államfő szerepelt, és még Wittner Mária is megelőzte az akkor csak ötödik Semjént.