Belföld

Nem találta meg a szakdolgozatait Gyurcsány Ferenc

Kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: nem hiányoztak neki a szakdolgozatai az elmúlt években, így aztán nem is vigyázott rájuk “valami rettenetesen”. Beszámolója szerint fogalma sem volt, hol keresse most őket, és bár szerdán nekiálltak átválogatni a családi könyvtárat, csak felesége, Dobrev Klára két diplomamunkájának egyike került elő, az övéi nem.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében ugyanakkor arra is kitért, hogy mivel az érettségi bizonyítványát sem találta meg otthon, felkészült a következő vádra: “Gyurcsánynak érettségije sincs.”

Múlt hétfőn még azt vonták kétségbe, hogy volt-e egyáltalán szakdolgozatom. A leckekönyvek másolata, az egyetem hivatalos nyilatkozata a feltételezést határozottan cáfolta. Ezzel a dolog érdemi része lezárult, a vád megdőlt. Ezt követően sokan szerették volna elolvasni a dolgozatokat. Az érdeklődést szívesen kielégítettem volna. De mert az egyetem leselejtezte, én meg nem őriztem meg azokat, nem tudok mást ajánlani a szakdolgozatokért lelkesedőknek: keressék meg a többi képviselőt, ők talán nagyobb becsben tartották egykori munkájukat, és most szívesen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére” – olvasható a bejegyzésben.

A Pécsi Tudományegyetem szerdán közölte, hogy a jegyzőkönyv szerint 1996-ban leselejtezték Gyurcsány Ferencnek a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1990-ben írt szakdolgozatát. Megjegyezték, hogy a karok önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgázon – a bírálók külön javaslata hiányában – öt év után selejtezték a szakdolgozatokat.

Mint írták, Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A Pécsi Újság azután, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.
A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot, és arra jó minősítést kapott. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott.

A politikus azt is közölte, hogy ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait. Úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében.

Schmitt Pál lemondása után politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek a lapok. A Magyar Nemzet szerint lavinát indított el Schmitt Pál kisdoktorija, a Pécsi Újság hírportál felvetette, Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor kormányfő szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A miniszterelnök szakdolgozata április 4-én olvashatóvá vált az orbanviktor.hu oldalon. A kormányfő a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik