Belföld

260 millió forintra pályázhatnak az önkéntes tűzoltók

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Magyar Tűzoltó Szövetséggel közösen pályázatot írt ki az önkéntes tűzoltó egyesületek technikai felszerelésének javítására, illetve ismeretterjesztő tevékenységre.

Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője közölte: a pályázati keret 260 millió forint; az igényeket május 6-ig kell eljuttatni annak a hivatásos tűzoltóságnak a parancsnokához, amelyikkel korábban együttműködési megállapodást kötött az egyesület.

Hozzátette, hogy a központi költségvetés háromszáz millió forint támogatást biztosít az önkéntes tűzoltó egyesületek számára. Ebből az OKF 40 millió forintot azon egyesületeknek különített el, amelyek jogosítványt szereznek az idén az önálló beavatkozásra.

A tájékoztatás szerint a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületeket négy kategóriába sorolják. Amíg az elsőbe tartozók megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjárműfecskendővel és bevizsgált szakfelszereléssel is rendelkeznek, addig a negyedik kategóriás egyesületek csupán aktív ifjúságnevelő és hagyományőrző munkát folytatnak.

A pályázati kiírás alapján a különböző kategóriájú önkéntes tűzoltó egyesületek különböző mértékű támogatást igényelhetnek. A legnagyobb mértékűre, egyesületenként egymillió-egyszázezer forintra az egyes kategóriába tartozók aspirálhatnak, a 4-es besorolásúaknál viszont csupán kétszázezer forint ez az összeg.

A egyesületek a pénzt az üzemeltetési költségeik fedezésére, a tűzoltógépjárművek és a technika javítására, felülvizsgálatára, rádiókra, szertárépítésre, felújításra- és bővítésre, oktatásra, ismeretterjesztésre, vizsgáztatásra, védőeszközökre költhetik sikeres pályázat esetén. A pályázatokat június 20-ig bírálják el – közölte Mukics Dániel.

A Magyar Tűzoltó Szövetség adatai szerint húszezer önkéntes tűzoltó áll készen országszerte a bevetésre, ők 1100 tűzoltó egyesületbe tömörülnek. Az egyesületek közül mintegy 500 kötött együttműködési megállapodást a katasztrófavédelemmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik