Sport

Győri ETO FC: Egy kezdőcsapatnyi sérült a Kaposvár ellen

Az NB I 23. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén a Kaposvár ellen lép pályára a Győri ETO FC.

“Mindig a rendelkezésre álló keret a legerősebb. Igaz, a Zalaegerszeg meccs óta nem sokat változott a helyzetünk a vírusos influenza és a sérülések miatt. Nagy szükségünk van a szurkolóinkra, hiszen csak közösen tudunk eredményeket elérni. Minden klubnak megvannak a céljai, így nekünk is. Reméljük, hogy minél többen kilátogatnak és buzdítanak minket, és itthon tartjuk a három pontot.”

Ezt csütörtökön nyilatkozta Pintért Attila a klub hivatalos honlapjának, szavaiból könnyen kivehető, hogy a csapat helyzete és a sérültek listája nem sokat változott a múlt heti zalaegerszegi mérkőzéshez képest, sőt az influenza, azóta még több játékost az oldalvonal mellé kényszerített. Míg az előző fordulóban „csak” hét sérült és két eltiltott nehezítette a mester dolgát, a Kaposvár ellen egy egész kezdőcsapatnyi (11) játékosra nem számíthat, bár könnyen lehet, hogy a hét vége felé edzésbe állók a kispadon már ott lesznek.

A biztos és lehetséges hiányzók listája:

Molnár (lázas) – Babic (rúgást kapott a térdére), Stanisic (lázas), Zámbó (rehabilitációs edzéket végez), Szabó O. (mandulagyulladás) – Dudás (lázas), Kamber (lázas), Ji-Paraná (műtét után lábadozik) – Aleksikdze (combizomszakadás), Ahjupera (lázas), Simon (bokasérülés)

Persze nem csak ezért lesz nehéz dolga pénteken 18.00 órától az aranyéremért küzdő, az éllovas Debrecent üldöző győri labdarúgóknak. Egy újabb – és mindig nehéz – kötelező győzelem előtt áll a csapat, ellenfele a kiesés elől menekülő és minden egyes pontért élet-halál harcot vívó, de a hazaiakhoz hasonlóan számos sérüléssel bajlódó Kaposvári Rákóczi. Sisa Tibor csapata a 13. helyet foglalja el a 16 csapatos bajnokság tabelláján, mindössze egy pont választja el a már kieső pozícióban lévő Vasastól. Az előző fordulóban Pakson elfújta a gólokat a viharos szél, ott 0-0-ás döntetlent értek el, egy fordulóval korábban pedig hazai pályán 3-2-re kaptak ki a Siófok együttesétől. Öt tavaszi forduló alatt háromszor szenvedtek vereséget és egyszer nyertek, összesen négy pontot gyűjtöttek.

Ezzel szemben a bajnoki tabella második helyén álló ETO kiváló teljesítményt nyújt Pintér Attila, a győriek régi-új edzőjének irányításával. Márciusban a Kaposvár legutóbbi két ellenfelét (Siófok és Paks) 4-1 arányban legyőzte az ETO Parkban, a múlt héten Zalaegerszegen aratott kétgólos győzelmet (0-2). Öt tavaszi forduló alatt tizenhárom pontot szerzett és pontosan ennyi gólt rúgott, többet, mint bármelyik másik csapat az NB I-ben. A tavaszi góllövőlistát a győriek meglepetésembere, Pátkai Máté vezeti, holtversenyben a debreceni Adamo Coulibalyval és a kecskeméti Lencse Lászlóval. Reméljük, a fiatal középpályás – és a csapat is – folytatja gólerős játékát és tizenkettedik hazai mérkőzésén megszerzi tizenegyedik győzelmét az idei bajnokságban.

Ősszel, egy felejthető mérkőzésen gólnélküli döntetlent játszottak a csapatok, akkor az ETO hétmeccses győzelmi szériája ért véget Kaposváron. Minden sorozatot figyelembe véve a győriek hét mérkőzés óta veretlenek hazai pályán a Kaposvár ellen, a vendégek utolsó 15 idegenbeli mérkőzésükön egyetlen alkalommal sem hagyták el győztesen a pályát.

Várható kezdőcsapatok

Győri ETO FC (4-3-3)

Stevanovic – Babic, Djordjevic, Szabó O., Völgyi – Pátkai, Pilibaitis, Kamber – Varga R., Strestik, Dinjar

Kaposvár (4-4-2)

Hajduch – Okuka, Zsók, Graszl, Jánvári – Balázs, Sedlak, Dankwha, Horváth – Safaric, Grumic

Az NB I 23. fordulójának nyitómérkőzése 18.00 órakor veszik kezdetét az ETO Parkban, a mérkőzés játékvezetője Fábián Mihály lesz. A közvetlen riválisok közül a listavezető Debrecen szombaton a Siófok csapatát fogadja, a harmadik Videoton a Haladás otthonába látogat.

A 23. forduló további mérkőzései

Április 07. (szombat)

DVSC-Teva -Siófok (15.00)

Vasas -Kecskemét (17.30)

Diósgyőr-Paks (18.00)

Haladás-Videoton (18.00)

Pécs-Újpest (18.00)

Április 08. (vasárnap)

Bp. Honvéd – Lombard Pápa (16.00)

ZTE – Ferencváros (18.00)

Ha élőben szeretné követni az találkozó alakulását, kövesse a Győr Plusz folyamatosan frissülő online tudósítását 17.45-től.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik