Belföld

Elhallgat a Dunakanyarban is több tévé és rádió

A köztársasági elnök felhívásának eleget téve hetven másodpercig csendben emlékeznek az áldozatkora hétfő este a holokauszt 70. évfordulóján.

Az MTI összeállításából tudjuk, hogy a tatabányai és a tatai televízió egy zsidó deportáltak csoportját vasúti kocsi előtt ábrázoló képpel emlékezik, az esztergomi régiós televízió szintén egy képet sugároz. A megemlékezéshez csatlakozik a Komárom-Esztergom megyében fogható Forrás Rádió is.

Az auschwitz-birkenaui haláltábort 1945. január 27-én szabadították fel az első ukrán front katonái. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az évfordulós megemlékezésekhez kapcsolódva Áder János köztársasági elnök vasárnap este felhívással fordult a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez, arra kérve őket, hogy a „maguk lehetőségei szerint segítsék elő, hogy 2014. január 27-én este 7 órakor a holokauszt 70. évfordulója alkalmából 70 másodperces néma gyásszal közösen emlékezzünk meg ártatlanul elpusztított honfitársainkról.”

Az országos rádió és tévécsatornák is csatlakoztak az akcióhoz, továbbá a helyi rádiók és televíziók jelentős része is megemlékezik az évfordulóról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik