Belföld

Hétfőtől újra Balatoni Nyár az M1-en és a Duna Worldön

mtva(960x640)(1).jpg (közmédia, )
mtva(960x640)(1).jpg (közmédia, )

Hétfőtől ismét látható az M1 és a Duna World közszolgálati tévécsatornákon a Balatoni Nyár című, Révfülöpről jelentkező műsor - hangzott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke elmondta: a stábtagok nemcsak a Balaton partjáról, hanem harminc más vidéki helyszínről is jelentkeznek majd a műsorfolyamban. A tudósítók jelen lesznek a fontosabb kulturális eseményeknél, többek között a Nagyon Balaton, valamint a Balaton Sound rendezvényről adnak helyszíni tudósításokat.

Milus Katalin felelős szerkesztő arról számolt be, hogy az augusztus 20-ig jelentkező Balatoni Nyár reggelente már negyed nyolc előtt rövid ajánlót ad, a műsor pedig minden nap 9.15-től 11 óráig lesz látható. Élő bejelentkezést láthatnak még a nézők a déli és az esti Híradókat követően.

A rádiózók délutánonként a Kossuth Rádióban hallhatnak összefoglalókat a műsorból, amelyet délutánonként mindkét tévécsatorna megismétel. A műsor ezúttal a határokon túlra is kitekint: magyar vonatkozású fürdőhelyekre kalauzolják el a nézőket.

A tájékoztatón bemutatkozott a program több műsorvezetője is: Mádai Vivien, Harsányi Levente, Jakupcsek Gabriella, Csiszár Jenő, Borbás Marcsi, Szujó Zoltán, Rátonyi Krisztina és Tóth Tamás.

A Balatoni Nyár hetente két alkalommal az Erzsébet-táborból is bejelentkezik, bemutatja az ottani tematikus sporttáborokat. Ebben Balogh Gábor öttusázó olimpikon, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány képviseletében lesz a stáb segítségére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik