Ma este 9-kor, az Óváros téren az Afro Magic Band lép fel.Szenegáli alapokra épülő modern (afro-jazz hatású) világzene, tradicionális djembe dobolással, és fülbemászó dallamokkal, látványos táncbetétekkel és tánctanítással. Az Afro Magic Band-et 1997-ben alapította Mbaye N’diaye (djembe, ének) a szenegáli Nemzeti Balett egykori táncosa és koreográfusa. Mbaye N’diaye szülőföldje ősi ritmus- és dallamvilágára építi produkciójukat, amit híven tükröz a zenekar “hangszerelése” is, vagyis meghatározó szerepük van a fatestű doboknak, azaz a djembéknek és egyéb afrikai “zajkeltőknek”: a kígyóbőrrel bevont, úgynevezett talkin’ drumtól a derbukán át a maracasig.
Vasárnap a Veszprémi Vigasságokon reggel 8-tól 18 óráig egész napos nép- és iparművészeti kirakodóvásár, színpadi műsorok és vidám családi programok várják az érdeklődőket az Óváros téren. Tíz órától Mátyás király bolondos bolondja címmel a Maszk Bábszínház előadása, azután a Golding Táncsport Egyesület táncbemutatója, majd a HEMO Winner Versenytánc Egyesület előadása szórakoztatja a közönséget – közölte a VMK az MTI-vel.
Szintén augusztus 4-én 16 órakor folklórdélután kezdődik a Veszprém–Bakony Táncegyüttes, a Márkói Néptáncegyüttes, a Kurázsi Táncegyüttes és a Veszprém Senior Táncegyüttes részvételével, a műsor gyermek táncházzal zárul, amelyen a Barátok Zenekar muzsikál. A Kócoska Mesebolt játéknapján különleges fejlesztő játékújdonságokkal lehet megismerkedni.
A Veszprémi Nyár részeként augusztus 7-8-9-én igazi csemegét ígérnek az igényes zene kedvelőinek. A Dubniczay-palota udvarán naplementében tartanak komolyzenei koncerteket, fellép többek között Nagy Gyula és Gergely Hajnalka énekművész, Kóródi Anikó operaénekes és a Tango Harmony.
Augusztus 11-én a Veszprémvölgyben családi nap várja a látogatókat, augusztus 14-én a Barvinok Táncegyüttes műsorát láthatják az érdeklődők a VMK színháztermében. Augusztus 26. és 31. között Gyere a parkba! címmel nyárbúcsúztató, színes szórakoztató programok várják a gyerekeket és a családokat a Táborállás park szabadtéri színpadán.