Tech

Már letölthető a legfrissebb Windows 10

A Microsoft kiadta érkezőben lévő szoftverének legújabb kiadását, melyben számos javítás és újdonság található.

A Microsoft tavaly szeptemberben jelentette be a Windows 8.1 követőjének tekinthető vadonatúj Windows 10 operációs rendszert, melynek bárki által kipróbálható ingyenes első tesztverziója október elején vált elérhetővé. A redmondi mamutcég ezt követően januárban újabb információzuhatagot zúdított ránk Windows 10 fronton és nem sokkal ezt követően ki is adta a szoftver új próbaverzióját, a Windows 10 Technical Preview-t. Ebben már ott figyelt a Cortana és az új Xbox alkalmazás is, de a Project Spartan webböngésző még nem.

Aztán április elején elérhetővé vált a Windows 10 Technical Preview Build 10049, melynek végre már az oly sokat emlegetett Project Spartan is a részét képezte, most pedig itt a még újabb és immár Windows 10 Indsider Preview nevet viselő, 10074-es buildszámú legfrissebb kiadás. A frissítésként és ISO állományban egyaránt elérhető új verzióban számos korábbi hibát kijavítottak, csiszoltak egy keveset a teljesítményen, valamint új funkciók is felbukkantak benne. Megváltozott a Start menü külcsínje, az élőcsempék új animációkat kaptak és új hangeffekteket is pakoltak a szoftverbe. Javítottak továbbá a multitask funkciókon, a Cortana személyi asszisztensen, a Windows Store tartalombolton, illetve a zene, videó és Xbox alkalmazásokon.

Nem szabad elfelejteni, hogy a 32/64 bites változatokban elérhető, 3-4 GB méretű legfrissebb Windows 10 még mindig csak egy béta állapotú szoftver, melynek kapcsán számos különböző hibába és nehézségbe futhatunk bele, vagyis a telepítést csak olyan számítógépeken ajánlott végrehajtani, melyeket nem “éles” helyzetben vagy munkára használunk. A Windows 10 végleges változata előreláthatólag valamikor 2015 második felében fog elkészülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik