Tech

Bajban a Samsung, tarolnak a kínai riválisok

Míg a Samsung csökkenő nyereségről számol be, addig a kínai mobilcégek egyre nagyobb piacrészt szereznek maguknak.

A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy az idei esztendő második negyedévében csak mintegy 6,1 milliárd dolláros nettó profitot regisztrált – összehasonlításképp a tavalyi esztendő hasonló időszakában a vállalat még 6,96 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el. A nem túl jó teljesítmény egyik oka, hogy a cég az elmúlt hónapokban a vártnál kevesebb okostelefont tudott eladni.

A Strategy Analytics piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a Samsung smartphone-piaci részesedése egy év alatt 32,6 százalékról 25,2 százalékra csökkent, miközben a vállalat által eladott készülékek mennyisége 76 millióról 74,5 millióra olvadt. E közben egyébként az okostelefon-piac egésze több mint 26 százalékkal növekedett.

A második helyezett Apple piacrésze 13,4-ről 11,9 százalékra zsugorodott, a bronzérmes Huawei viszont 4,8-ról 6,8 százalékra tudott növekedni. A negyedik helyen tanyázó Lenovo 4,8-ról 5,4 százalékra lépett előre, az 1,8-ról 5,1 százalékra javító Xiaomi pedig átvette az 5,2-ről 4,9 százalékra visszaesett LG korábbi ötödik helyét. Az okostelefon toplista első öt helyén tehát olyan neves gyártók nem is szerepelnek, mint például a Sony, a HTC, vagy a Microsoft által nemrégiben felvásárolt Nokia. Hasonló adatok szerepeltek az IDC tegnapi jelentésében is, bár ennél a piackutató cégnél az LG még továbbra is az ötödik helyen szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik