Mobil

Mindent bele csúcsmobil igen korrekt áron

Ennek a készüléknek a remekül eltalált ár/érték arányával igen nehéz versenyezni.

Az Elephone P7000 azoknak készült, akik relatíve olcsón szeretnének egy olyan okostelefont, melyben mind a kijelző, mind a chipset, mind a memória, mind pedig a kamera rendben van. A készülék árcéduláján 219 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 62 ezer forintos összeg olvasható, de mégis mit kapunk ezen összegért cserébe?

 

A 155×767,7×8,9 milliméter méretű Elephone P7000 előlapján egy 5,5 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles Full HD felbontású érintőkijelző található, mely 400 ppi-s pixelsűrűsége révén nem sok kívánnivalót hagy maga után. A fémkeretes telefon “agya” egy 64 bites MediaTek MT6752-es chipset, melynek nyolc darab processzormagja 1,7 GHz-es órajelen ketyeg, ezenkívül pedig egy nagyteljesítményű, tizenhatmagos Mali-T760 grafikusgyorsító is került a fedélzetre. A RAM a mai elvárásoknak megfelelően 3 GB-os, a 16 GB-os belsőmemória pedig szokás szerint microSD memóriakártyák révén bővíthető.

 

A hátoldali főkamera lelke egy Sony IMX214-es 13 megapixeles képérzékelő és egy f2-es fényerejű objektív, a frontkamera révén pedig maximum 5 megapixeles szelfik készíthetők. A többféle színváltozatban készülő, dupla SIM-slotos Elephone P7000 kapcsán említést érdemel még az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszer, a 150/50 Mbit/s-os LTE mobilnet, az a/b/g/n szabványú Wi-Fi, a 360 fokban használható hátoldali ujjlenyomat szenzor, illetve a 3450 mAh kapacitású liítum-polimer akkumulátor.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik