A Blikk szerint Welsz Tamás panamai offshore-ban utazott: cégeket vásárolt a hozzájuk tartozó papírokkal együtt. Az egyik ilyen cég volt az OZ Investment SA, amelynek adataiban fellelte Galambos Lajos, a mulatós zene koronázatlan királya és egy televíziós műsorvezető nevét is. A lap úgy tudja, Welsz pénzt akart az érintettektől, azt állította: az OZ Investment már korábban megszűnt, így minden, ami ezzel a céggel kapcsolatban történt, illegális. “Jóindulatú” közeledését azonban nem vették jó néven. Mivel Lajcsinak – akihez egy üzlettársát küldte el Welsz, hogy figyelmeztesse – nem volt üzleti kapcsolata az OZ Investmenttel, nem dőlt be a zsarolási kísérletnek.
Fotó: TV2
“Valóban történt egy találkozó, amely Welszhez köthető, de mivel nem éreztem érintettnek magam az ügyben, elhárítottam Welsz Tamás üzlettársának ajánlatát” – nyilatkozta a Blikknek Galambos Lajos, aki hozzátette: az ügy egy fültanú számára talán nem tűnhetett zsarolásnak, de minden bizonnyal az volt.
A lap szerint Welsz ezután sem adta fel: a magányos Lajcsi ügyvédjét is többször megkörnyékezte, de végül nem járt sikerrel.