Mobil

Samsung Galaxy Note 4 teszt: az új csodafegyver

2011 őszén vélhetően még maga a Samsung sem tudta, hogy az ekkor bejelentett első Galaxy Note (N7000) vajon mennyire talál majd jó fogadtatásra a piacon. Az átlagnál jelentősen nagyobb méretű kijelzővel és cerkával szerelt phablet végül is meglepően sikeres lett, így aztán 2012-ben kijött a Galaxy Note II (N7100), majd pedig tavaly megérkezett a Galaxy Note 3 (N9005) is. Idén év elején felbukkant a Note II alapokon nyugvó Note 3 Neo (N7505), majd pedig szeptember elején a berlini IFA-n lehullott a lepel a vadonatúj Note 4-ről (N910F), melyről az alábbiakban fejtjük ki hosszabban a véleményünket.

 

Design
Az elődjénél némileg nagyobb és nehezebb lett a negyedik generációs Note phablet, de például a nemrégiben felbukkant iPhone 6 Plusnál kisebb a felülete, noha a kijelzője ugyebár nagyobb. Megjegyzendő, hogy az első almás phablet a maga 7,1 milliméteres értékével jelentősen vékonyabb a 8,5 milliméteres Samsung versenyzőnél. A kijelző egyébként az előlap 74,2 százalékát uralja, ami jelentősen jobb érték az iPhone 6 Plus 67,9 százalékos értékénél, és csak némileg marad el az LG G3 76,4 százalékos remek arányszámától. A négyféle színváltozatban gyártott és 176 gramm tömegű Note 4 kapcsán újdonság, hogy a készülék kerete végre valódi fémből készült, ezenkívül pedig a hátlap minősége is sokat javult. A bazári hatású művarrás eltűnt a hátoldalról, ezenkívül pedig a műbőr textúra is szebbre sikeredett az idén – az előlapon vízszintes csíkos díszítőmotívumra lehetünk figyelmesek. Az általános minőség nagyon rendben van, a tesztkészüléken nem tapasztaltunk a híradásokból ismert illesztési pontatlanságokkal – a kijelző és a keret közé nemhogy egy vastag névjegykártya, de még egy vékony lap sem csúsztatható be.

 

Felszereltség
A hangerő a baloldali gombpár révén állítható, a bekapcsológomb pedig az ellentétes oldalra került, ahova egyébként igazán pakolhattak volna egy dedikált exponálógombot is. A felső élen keresendő a szokásos 3,5 milliméteres dugalj, a tévétávirányításhoz használatos infravörös port, illetve az egyik mikrofon. A másik mikrofon az alsó élen figyel, és ugyanitt kapott helyet a cerka nyugvóhelye, valamint a fedetlen microUSB-port. A széles USB 3.0 port immár a múlté, vagyis a Note 4 visszalépett a kisebb méretű és egyben lassabb 2.0-ás szabványra. A vékony hátlap bármikor könnyen eltávolítható, mögötte pedig egy minimálisan megnövelt kapacitású, 3220-as akkumulátor található (iPhone 6 Plus: 2915 mAh). A 2 A-s töltővel villámgyorsan (kb. 1,5 óra) feltölthető akksi a gyártó szerint a Note 3-énál mintegy 7,5 százalékkal hosszabb üzemidőt biztosít, és a gyakorlat is azt mutatja, hogy a használati idő bizony pozitív irányban változott. Ha már nagyon fogytán a szufla, érdemes bekapcsolni a már ismerős ultratakarékos üzemmódot, ami persze jelentősen megvágott szolgáltatási körrel jár együtt. SIM-kártyából és SD-memóriakártyából is a micro példányokat lájkolja az új Note, mely az S5-től eltérően nem vízálló kivitelű, tehát nem igazán ajánlott vízbe pottyantani.

 

Kijelző
A Curved 2,5D, vagyis a szélein enyhén lekerekített Gorilla Glass 3 védőüveg mögött egy 5,7 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző található, vagyis e tekintetben nem sok a változás 2013-hoz képest. A felbontás és ezzel párhuzamosan a pixelsűrűség azonban az egekbe katapultált, ugyanis idén már nem holmi Full HD-t, hanem az LG G3-on megismert QHD felbontást kapjuk, így aztán a pixelsűrűség 386-ról 515 ppi-re nőtt (iPhone 6 Plus: 401 ppi). Zárójelben megjegyzendő, hogy még mindig RGB, hanem gyémántos PenTile mátrix alapokra épül az akár normál kesztyűben is kezelhető kijelző, ettől függetlenül a képminőséggel maximálisan elégedettek lehetünk. Az adaptív, mozi, fotó és alapvető üzemmódokat támogató display brutális kontrasztaránnyal bír, a betekintési szögei nagyok és az elődhöz képest a fényerő is növekedett valamennyit. A fényerőt természetesen automatika állítja, a betűméret hét fokozatban állítható és alaphelyzetben ötféle betűtípus közül lehet választani. Az automata színtónus opció is elérhető, mely mindig az aktuálisan megjelenített képi tartalomhoz állítja a fényerőt és ezzel jelentős mennyiségű energiát képes megspórolni. A mértékadó DisplayMate mérései szerint a Note 4 kijelzője a jelentősen nagyobb felbontás ellenére is átlagosan 14 százalékkal kevesebbett fogyaszt az elődben lévő panelnél, és mintegy 40 százalékkal energiatakarékosabb a riválisokban lévő Full HD LCD-knél. Maxima riszpekt!

 

 

A kijelző környéke
A frontkamera felbontása 3,7 megapixelre növekedett, és az f1,9-es fényerejű optikát kapott kamera révén akár szelfipanoráma felvételek is készíthetők. A kijelző felett található továbbá a szokásos notifikációs LED, a fényszenzor és a közelségérzékelő, ellenben az infravörös szenzor és hozzá kapcsolódó Air Gesture feature ezúttal kimaradt a készülékből. A kijelző alatt két érintőgombot, valamint egy alukeretes nyomógombot helyeztek el a fejlesztők, és ez utóbbiból természetesen az ujjlenyomat szenzor sem hiányozhat. Az Apple hasonló megoldásától eltérően az ujjunkat még mindig el kell húzni az érzékelőn, és ujjlenyomattal zárolható például a telefon, az azon lévő különböző tartalmak, illetve ily módon megoldhatók például bizonyos webes bejelentkezések és PayPal fizetések is. A rendszer tapasztalataink szerint megbízhatóan és gyorsan működik, illetve vészhelyzetben az előre definiált jelszó jelent segítséget. A virtuális QWERTY billentyűzet nagy térközökkel operál és orientációtól függően 5×6,5, illetve 8×5,5 milliméteres gombokkal várja ujjaink érkezését.

 

Írószerszám
A jobbalsó sarokból előhúzható S Pen 110 milliméter hosszú és érdesített felülete révén remek fogást biztosít. A kihúzást hangjelzés és rezgés jelezheti, ezenkívül pedig adott esetben figyelmeztetést is kapunk, hogy nehogy elhagyjuk valahol a stylust. Az ovális keresztmetszetű cerkát nem feltétlenül kell hozzáérinteni a kijelzőhöz, az ugyanis már 1 centis távolságból is érzékeli a jelenlétét és ily módon működik az úgynevezett “rámutatás” feaure is. Ahogy eddig, úgy most is egy nyomógomb figyel az eszközön, mely a korábbinál kétszer több, egész konkrétan 2048 különböző nyomáspontot képes érzékelni, ily módon pedig szinte már tényleg olyan érzést kelt az emberben, mintha papírra jegyzetelne. A cerka kihúzására felbukkan a kijelzőn egy félkör alakú kis paletta, melyről idénre kikopott az S kereső, viszont ott figyel rajta az akciójegyzet, az intelligens kijelölés, a képklip, illetve a képernyőírás. Ezek révén gyakorlatilag bármit megtehetünk: kézírással felvéshetünk egy telefonszámot a kijelzőre, amit aztán máris hívhatunk a fejlett karakter felismerésnek köszönhetően, bárhova odafirkálhatunk, illetve bármit ki is jelölhetünk.

 

Kamera
A Note 3-hoz képest 13-ról 16 megapixelre nőtt a felbontás, ez azonban korántsem olyan fontos, mint az a tény, miszerint a Note 4 kamerája végre optikai képstabilizátort is begyűjtött. Így mostantól már rossz fényviszonyok mellett is használható minőségű képek készíthetők, adott esetben akár vaku nélkül is. Az ISOCELL képérzékelő 16:9 képarányú, tehát a maximális 16 megapixeles (5312×2988 képpont) felbontás ilyen képarány mellett használható, de ezenkívül 4:3-at, illetve 1:1-et is választhatunk, a fényérzékenység pedig ISO100 és ISO800 között állítható. Az f2,2-es fényerejű objektív mögött rejtőző szenzor 1/2,6 colos méretű, tehát az átlagnál valamivel nagyobb, és az S5-éhöz hasonló kontasztérzékelős, illetve fázisdetektálós autófokusz rendszer villámgyors élességállítást tesz lehetővé. Íme néhány tesztfotó – klikk a képekre az eredeti mérethez:

 

 

 

 Jó szokás szerint a fénymérés manuálisan állítható, csakúgy mint a fehéregyensúly, de például a zársebesség már nem módosítható kézzel. A HDR funkció gyorsan teszi a dolgát és igen szép, valóban nagy dinamikatartományú képeket eredményez, ezenkívül pedig akár több mint 50 megapixeles panorámaképeket is lőhetünk a Note 4-gyel. Említést érdemel továbbá a geotagging, a bekapcsolható rácsvonal, a hangvezérelhetőség, a virtuális séta és szelektív fókusz feature, a duál kamera opció, a 2/5/10 másodperces késleltetésre képes időzítő, illetve a körülbelül 5 centiméteres minimális közelpontú makró mód.

 

 

 

 

A legnagyobb választható videófelbontás 3840×2160 pixel, ami ugyebár az elődben debütált Ultra HD szint. A 4K videók 30 fps sebességűek és 46 Mbit/s-os bitrátájúak, és ebben az üzemmódban nem érhető el a HDR opció, a fényképezés és a különböző effektek. Kapunk továbbá egy a kijelzővel megegyező felbontású, 2560×1440 pixeles üzemmódot is, Full HD-ben pedig akár már 60 fps-t és 2x-es veszteségmentes zoomot is kaphatunk, a hangsáv pedig természetesen minden esetben sztereó. Íme egy 4K tesztvideó:

 

Droidológia
Tesztkészülékünkön Android 4.4.4-es operációs rendszer fut és persze nyílt titok, hogy a Note 4 várhatóan gyorsan megkapja majd az Android 5.0 (Lollipop) frissítést. Ha már frissítés: a tesztelési időszak során egy 30 MB méretű update érkezett, mely stabilitásnövelést, hibajavításokat és teljesítmény optimalizálást hozott magával, és október 8-i keltezésű. A TouchWiz felhasználói felületen kisebb-nagyobb csiszolgatásokat hajtott végre a Samsung, de alapjaiban véve nem sokat változott az UI. Feloldási effektből négyet (absztrakt csempék, buborékok, akvarell, fodrozódás) kapunk, az alapképernyőn pedig maximum nyolc slide-unk lehet, melyek közül a balszélső a kikapcsolható és ezúttal Flipboard tájékoztató nevet kapott panel. A felülről lehúzható sávon öt gyorsgomb, egy S Kereső és egy Gyors kapcsolódás gomb, valamint egy fényerő csúszka kapott helyet. Az alapképernyőn és az 5×5 ikonos főmenüben is működik a pinch-to-zoom, a kijelző alatti appváltó gombbal pedig egy az Android 5.0-ban lévőhöz nagyon hasonló felületre juthatunk. A normál mellett egyszerű üzemmód is választható, az egykezes használatot pedig képernyőméret csökkentéssel, egykezes bevitelre optimalizált klaviatúrákkal és egy spéci oldalsó gombpanellel segítik Samsungék. Természetesen adott az intelligens képernyőzár is, ezenkívül pedig a jó öreg közvetlen hívás, intelligens jelzés, fordítással némítás és felvétel tenyérhúzással funkciók is adottak.

 

 

Szolgáltatások
A vissza gomb nyomvatartásával csalogatható elő a kijelző jobb szélén felbukkanó függőleges tálca, melyről kényünk-kedvünk szerint nyithatjuk meg a több ablakos és mini alkalmazásos üzemmódokat támogató appokat, melyek között természetesen simán működik a tartalmak másolgatása. Az Evernote támogatással felvértezett S Note 10 címlapstílussal, 13 álló- és 5 fekvő sablonnal rendelkezik, fényképes feljegyzés funkciója révén pedig akár egy táblára felírt szöveg is egyszerűen felismertethető és szöveggé alakítható. Adott továbbá az S Tervező, az S Voice, a Scrapbook, a két évre 50 GB tárhelyet biztosító Dropbox, a számológép, a geotagging funkciós diktafon, illetve a Smart Remote, mely egy a hazai tévészolgáltatókkal is kompatibilis, EPG-vel megspékelt spéci távirányító app.

 

A default browser mellet egy Chrome is került a fedélzetre, a hétsávos ekvalizerrel rendelkező zenelejátszó mindent megszólaltat, állítható a sebessége és képes magától kikapcsolni, az ugyancsak mindenevő videólejátszó képe pedig lebegő ablakba is kitehető. Régi ismerősünk a blokkolás funkció, a privát mód révén pedig ujjlenyomattal, PIN-kóddal, mintával és jelszóval is levédhetők a képeink, zenéink, videóink, hangfelvételeink, S Note állományaink és egyéb fájljaink. Az S Health minden korábbinál szélesebb szolgáltatási körrel bír, és a hátoldali főkamera mellett lévő szenzor révén már nemcsak a pulzusunkat képes megmérni, hanem a vérünk oxigéntelítettségét, sőt még a nap UV-sugárzását is. A hőmérő és az FM-rádió ugyan hiányzik a repertoárból, de barométer, gyorsulásmérő, giroszkóp és lépésszámláló van a nótnégyben.

 

 

Hardver
A Samsung semmit sem bízott a véletlenre, és míg az LG “csak” egy Snapdragon 801-es chipsettel küldte harcba a QHD paneles G3-at, addig ő már Snapdragon 805-öt pakolt a hasonló kijelzős Note 4-be (illetve opcionálisan Exynos 5433-at). A 28 nanométeres gyártási technológiával készülő 805-ös Snapi részét képezi egyrészt négy darab 2,7 GHz-es órajelű Krait 450 processzormag, másrészt pedig egy remek Adreno 420-as grafikusgyorsító. A minden körülmények között eszeveszett tempót diktáló új Note teszteredményei a következők: Quadrant – 23552 pont, Linpack – 432/707 MFLOPS, AnTuTu – 46268 pont, Geekbench – 1092/3275 pont. A RAM 3 GB kapacitású és alaphelyzetben mintegy 1,7 GB szabad belőle, a microSD-vel bővíthető belső tárhely 32 GB-jából pedig 24 GB áll a rendelkezésünkre. Az LTE Cat. 6 maximum 300/50 Mbit/s-os tempóra képes, a letöltésgyorsító feautre révén pedig egyesíthető a sávszélessége az a/b/g/n/ac szabványú dual band Wi-Fi-jével (30 MB nagyobb fájlok letöltése esetén). Kapunk továbbá Wi-Fi Directet, DLNA-t, hotspot funkciót, Bluetooth 4.1-et, NFC-t, GPS-vevőt és USB OTG-t is. Az alábbi fotón az LG G3 társaságában látható a Note 4:

 

 

Konklúzió, riválisok
Jól látszik, hogy a Samsung végre elkezdett odafigyelni a vásárlói visszajelzésekre, és ennek megfelelően a Galaxy Note 4 a korábbinál minőségibb borítást és hasznos új funkciókat kapott, melyet kiegészít a csodaszép kijelző és a remek kamera, valamint néhány elmaradhatatlan parasztvakítós feature. A cikk írásakor hazánkban egyelőre még nem kapható, de hamarosan várhatóan mintegy 210-220 ezer forintos áron debütáló legújabb Note phablet mind munkához, mind tartalomfogyasztáshoz, mind pedig játékhoz ideális társ, és már most azon tünődünk, hogy jövőre vajon milyen extrákat pakol majd még bele a gyártó a Note 5-be.

Ha nem vagyunk a saját pénztárcánk ellensége, akkor 120-130 ezer forintért remek vételt csinálhatunk egy kifutóban lévő Note 3-mal, iOS fronton pedig minimum 245 ezer forintot kell fizetnünk egy 16 GB-os iPhone 6 Plusért, melynek 64 GB-os változata már 275 ezer forintot kóstál. Remek alternatíva továbbá a Windows Phone szoftveres és 6 colos Nokia Lumia 1520, melynek kártyafüggetlen minimál ára mostanra 110 ezer forint magasságára szelidült. Végül, de korántsem utolsó sorban említést érdemel még a hazánkat hamarosan letámadó Huawei Ascend Mate7, illetve Lenovo Vibe Z2 Pro, melyek 6 colos kijelzővel és brutál akksival ösztönöznek bennünket pénztárca nyitogatásra. Hoppá és az egzotikus Samsung Galaxy Note Edge-ről majdnem meg is feledkeztünk…

Galaxy Note 4
Pozitívum: fémkeret, javított minőségű hátlap, kiváló QHD kijelző, cerkás lehetőségek, egykezes használatot támogató funkciók, többablakos üzemmód, friss Android 4.4, 16 megapixeles kamera, optikai képstabilizátor, 4K videófelvevő, bivalyerős chipset, 3 GB RAM, microSD bővíthetőség, 300 Mbit/s-os LTE, mindentudó Wi-Fi, Bluetooth 4.1, NFC, infravörös port, USB OTG, megnövelt üzemidő, cserélhető akksi, gyors töltő, ujjlenyomat érzékelő, extra szenzorok, hasznos gyári appok.
Negatívum: az átlag felhasználók számára hatalmas méret, elődjénél nagyobb tömeg, nem vízálló, nincs exponálógomb, nincs FM-rádió, a hátoldali egyetlen hangszóró nincs BoomSound szinten, egyesek hiányolhatják az USB 3.0-át.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik