Pénzügy

Kamatcsökkentés lesz, csak az a kérdés, mekkora

MNB (MNB)
MNB (MNB)

Londoni elemzők az biztos, hogy kedden kamatvágás következik. De hogy milyen lesz MNB-kamatcsökkentés üteme, abban bizonytalanok.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáját befolyásoló, eltérő irányú hatások miatt egyelőre bizonytalan az MNB egyébként biztosra vehető újabb enyhítési ciklusának várható mértéke.

A jegybank utoljára tavaly júliusban csökkentette az alalpkamatot, 2,1 százalékra.

 

Akkor Matolcsy György elnök úgy nyilatkozott, tartás tartásra rendezkednek be, nagyjából idén év végéig. Azt is mondta akkor, hogy a monetáris tanács azért nem zárja ki, hogy – ha az alapfolyamatok indokolják – ismét kamatcsökkentési ciklust nyisson.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői csütörtöki előrejelzésükben az általános konszenzusnak megfelelően a monetáris tanács jövő keddi ülésére valószínűsítették az MNB új kamatcsökkentési ciklusának kezdetét. A ház szerint azonban jelentős a bizonytalanság az első – és ebből eredően a többi – kamatcsökkentés mértékével kapcsolatban.

A RBS elemzői szerint bár szólnak érvek a koncentrált, egyszerre nagyobb lépésekben zajló enyhítési hullám mellett is, de nagyobb az esély arra, hogy az MNB öt-hat óvatosabb, egyenként 0,10 százalékpontos kamatcsökkentéseket hajt végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik