Pénzügy

Quaestor-ügy: folyamatban a vagyonlefoglalás

quaestor (quaestor)
quaestor (quaestor)

Az ügyészség kiemelt figyelmet fordít az ügyben zajló nyomozásra.

Intenzív és alaposan megtervezett nyomozati munka eredményeként került sor a csütörtöki házkutatásra és a Quaestor-vezetők őrizetbe vételére – közölte a Fővárosi Főügyészség. Három személyt gyanúsítottként hallgattak ki üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt, majd őrizetbe vették őket.

Emlékeztetnek: a Buda-Cash ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) február 23-án rendelt el nyomozást és március 9-én került sor a gyanúsítotti kihallgatásokra, őrizetbe vételekre. 68 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le, az összesített kárérték 62 milliárd forint, így remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejezésével a károsultakat maradéktalanul kielégítsék.

A Quaestor-ügyben az MNB március 10-én tett feljelentést, az NNI másnap rendelte el a nyomozást. Ezt már az elrendelés napján fokozott ügyészi felügyelet alá vonták, a Fővárosi Főügyészségen három ügyészből álló ügyfeldolgozó csoport alakult.

Az őrizetbe vételekkel egy időben folyamatban vannak a „vagyoni jellegű kényszerintézkedések”, a nyomozó hatóság a Buda-Cash ügyhöz hasonlóan ingatlanokat, üzletrészeket és ingóságokat vont biztosítás alá – közölte az ügyészség.

Olvassa el összefoglalónkat a brókerbotrányról! »

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik