Pénzügy

Görögbe vágyik a magyar nyáron

tengerpart, bár (tengerpart, bár)
tengerpart, bár (tengerpart, bár)

Akik külföldi nyaralást tervezgetnek, leginkább nyolc napra és elsősorban Görögországba akarnak utazni idén.

Az előfoglalást

Az előfoglalási időszakban vásárolt utazások között a magyar piacon már több éve a görögországi nyaralóhelyek a leglátogatottabbak. 2015 nyarán is Görögország a legkedveltebb úti cél, megelőzve az utazók 14 százaléka által preferált Törökországot, valamint Egyiptomot, amelyet a hazai turisták 10 százaléka választja – állapítható meg az Invia legújabb kimutatása alapján.

Többször egy hétre mennénk

„Az egyhetes utazások a legkeresettebbek a magyarok körében. Emiatt az utóbbi években csökkenni kezdett a hosszabb időtartamú utak iránti igény. Idén azt figyeltük meg, hogy a kéthetes nyaralások felől csupán az utazók 7 százaléka érdeklődik.” – hangsúlyozta a cég marketing menedzsere, Vagyon Renáta.

A szakember véleménye szerint ennek az az oka, hogy az emberek több rövidebb utazáson szeretnek részt venni és ezért a szabadságukat inkább több részre osztják fel.

Az előfoglalás egyre népszerűbb

Az utazási ügynökség az előfoglalási ajánlatok iránti érdeklődés növekedését tapasztalja ebben az évben. „Az utazni vágyók a kedvezőbb ár mellett értékelik az úti célok és szállás típusok bővebb választékát is – a last minute vásárlással ellentétben.

Az ügyfelek számára továbbá vonzóak a különféle extrák, mint például a gyerekek ingyenes elhelyezése, a grátisz fakultatív kirándulás vagy a reptéri transzfer/parkolás” – emelte ki Vagyon Renáta az utazási szokásokra jellemző trendeket céges statisztikájuk alapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik